Gőzerővel dolgozunk azon, hogy létrehozzunk egy olyan információs adatbázist, ami tartalmazza az összes itthoni akkreditált foglalkoztatót, akik hallássérülteket tudnak alkalmazni.

Rengetegen fordulnak az alapítványunkhoz azért, hogy munkát találjanak, információt szerezzenek azzal kapcsolatban, hogy milyen lehetőségeik vannak a munkaerőpiacon.

Mivel nem találunk ilyen nyilvános adatbázist, ezért úgy döntöttünk, hogy a kormányhivataltól kapott adatokat kiegészítve, mi magunk gyűjtjük össze a Magyarországon működő akkreditált foglalkoztatói telephelyek elérhetőségét. Ezeket közvetlenül felkereshetik, akik munkát keresnek.

Tudjuk, hogy a hozzánk fordulókat az érdekli első sorban, hogy az adott településen milyen munkahelyek vannak. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy a lista bővüljön, informatív és könnyen elérhető legyen mindenki számára.

Javasoljuk, hogy a Ctrl+F billentyűkombinácó segítségével keressenek az adatbázisban, ill. próbáljanak a lakóhelyükhöz közel eső településekre is rákeresni. A táblázat jobbra-balra is mozgatható, ezt a számítógép megfelelő nyíl billentyűzeteivel lehet elérni.

Munkáltató elnevezéseCímE-mail 1E-mail 2Telefon 1Telefon 2
1 CÉH CLEANING Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt FelelősségűTársaság5000 Szolnok Verseghy park 8.takarit1@upcmail.hu   
2 S Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság7100 Szekszárd Bottyán-hegyi lakótelep 17. I./5.kettosbt@tolna.net   
 7100 Szekszárd Cinege utca 1/A. ép.    
 7101 Szekszárd Selyem utca 1.    
 7100 Szekszárd Damjanich utca 33-35.    
A fény túlsó oldalán… – Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete 8000 Székesfehérvár Jancsár utca 11.    
Agria-Humán Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság3300 Eger Iskola utca 2.agriahuman@agriahuman.hu 36 510 602 
 3300 Eger Petőfi tér 2.    
 3300 Eger Ady Endre utca 4.    
 3300 Eger Kertész utca 128.    
 3300 Eger Faiskola utca 15.    
 3300 Eger Bánki Donát utca 3.    
 3300 Eger belterület hrsz. 10543/8    
 5530 Vésztő Békési  út 54.    
Agro Rehab Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság4600 Kisvárda Jéki út 100. hrsz 0121/7info@agrorehab.eu   
 3281 Karácsond Jókai út 1615/3    
Alba Civitan Rehabilitációs Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság8000 Székesfehérvár Selmeci  út 18alba@civitan.axelero.net   
 8000 Székesfehérvár Fiskális u. út 108    
Alba Mentor Humán Szolgáltató Alapítvány8000 Székesfehérvár Horvát István lakótelep 12. 1.em. 1.    
 8044 Kincsesbánya Tatárhegy hegy 3-5.    
 8000 Székesfehérvár Sziget utca 23.    
Alfa Rehabilitációs Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság1139 Budapest Lomb utca 22.titkarsag@alfarehab.hui.alfa@upcmail.hu1-412-81141-412-8121
 8900 Zalaegerszeg Rákóczi  út 41/b.    
 5126 Jászfényszaru Dózsa György utca 17    
 8960 Lenti Bánffy Miklós  utca 59    
 6728 Szeged Dorozsmai  út 35-2.    
Angyalföldi Szociális Egyesület1138 Budapest Szekszárdi utca 34  06 72 525 894 
 1138 Budapest Tomori köz 5.    
 1136 Budapest Pannónia utca 34.    
 1139 Budapest Tahi utca 74.    
 1133 Budapest Hegedűs Gyula utca 97/C.    
Angyalliget Közhasznú Alapítvány az Autisták Lakóotthonáért4060 Balmazújváros Bólyai utca 57/B.    
ANIKER Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság3594 Hejőpapi Jókai út 54    
APRIT-HUNGARY Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság 4600 Kisvárda Török utca 34aprithun@gmail.com   
Arterior Komplex Korlátolt Felelősségű Társaság9011 Győr Dózsa major 01052/16.semeredy.panka@linea-art.hu   
ARTHYM Korlátolt Felelősségű Társaság7624 Pécs Bárány  út 24.info@arthym.com 36203537585 
 7623 Pécs Megyeri  út  59/1.    
AVE-MED Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság7630 Pécs Koksz utca 15.csima.istvan@gmail.comdr.zitabarta@gmail.com06-72/228-42606-70/9772257
 7630 Pécs Bor  utca 22.    
AXAMO Ruházati Korlátolt Felelősségű Társaság3127 Kazár Ipar út 1axamo@axamo.hu 06 32 341 302 
Az Értelmi Fogyatékos Fejlődését Szolgáló Magyar Down Alapítvány1145 Budapest Amerikai út 14down@downalapítvany.hu 06-1-363-63-53 
 1119 Budapest Andor utca 6. I. em. 5. II/12 és III/16    
 1067 Budapest Csengery utca 64. I. em. 1.    
 1152 Budapest Petőfi utca 24.    
 1116 Budapest Szalóki utca 53.    
 1107 Budapest Zágrábi utca 13.    
 1111 Budapest Lágymányosi utca 15.    
 1143 Budapest Ilka  utca 26. III. em. 4-5-6.    
 1103 Budapest Márga utca 28.    
 1162 Budapest Felcsúti utca 65.    
 1152 Budapest Oroszlán utca 102.    
 1107 Budapest Somfa köz 12. F. lh. 1. em. 5.    
 2098 Pilisszentkereszt Dobogókő Napsugár utca 11.    
 8171 Balatonvilágos Mathiász ltp. 9.    
 1153 Budapest Bocskai utca 86.    
 1151 Budapest Kajár utca 2.    
 1031 Budapest Zsófia utca 7. Hrsz: 22995/5    
 2740 Abony Kálvin János  utca 5. Hrsz: 3329    
 1143 Budapest Ilka utca  26. 2.em. 6.    
AZZURRO-HATVAN Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 5100 Jászberény Felsőmező utca 10.azzurrojb@gmail.com   
Bácsi Doboz Dobozgyártó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság6435 Kunbaja Major központ hrsz. 0193/44cegkapu@bacsidoboz.hu   
Balogh Oktató Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság3635 Dubicsány Kossuth Lajos út 32.horanszky.gergely@totaltrening.hu 03 20 957 8952 
 3530 Miskolc Corvin utca 5. fszt. 1.    
BARCSTEX Szociális Foglalkoztató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság7570 Barcs Bajcsy-Zs. utca 2szocbarcs@freemail.hu 06/82/463-235 
BÁTONYREHAB Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság3078 Bátonyterenye Tarjáni út 3.batonyrehab@digikabel.hu 06-32-351-120, 06 30 915 9613 
BAU-INFO-R Nonprofit Építőipari, Informatikai, Kereskedelmi Szolgáltató Rehabilitációs Korlátolt Felelősségű Társaság6640 Csongrád-Csanád belterület  2122/52radedimic.bauinfor@gmail.com 70/522-2170 
 6230 Soltvadkert Kiss Ernő utca 43    
 6600 Szentes Nagyörvény utca 51/B.    
 6725 Szeged Kálvária  sugárút 87. A. ép.    
 6600 Szentes Horváth Mihály  utca 10.    
 6600 Szentes Munkás utca 54.    
BIM-PEL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.4110 Biharkeresztes Kossuth utca 49.    
 4110 Biharkeresztes Kossuth utca 36-48    
 4100 Berettyóújfalu Oláh Zsigmond utca 3.    
 5600 Békéscsaba Szabó Dezső utca 38.    
BLTG Településgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság4561 Baktalórántháza Köztársaság tér 8.bltg94@gmail.com 06-42-550-032/32 m 
 4561 Baktalórántháza Naményi  út 1.    
 4561 Baktalórántháza Zrínyi Miklós utca 1.    
BMD Bakery Korlátolt Felelősségű Társaság1188 Budapest Kisfaludy utca 57/A    
 1012 Budapest Attila út 99.    
BOBBY International Vagyonvédelmi, Biztonságszolgálati és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság1141 Budapest Szugló utca 82bobbykft@gmail.com   
 3300 Eger Sas utca 29.    
BoNo-Ferr Korlátolt Felelősségű Társaság1134 Budapest Dózsa György út 150. II. em. 231.borics.norbert@bonoferr.hu   
 5141 Jásztelek Jászberényi út 2.    
 1214 Budapest II. Rákóczi Ferenc út 195-197.    
 5100 Jászberény Kerekudvari  út 2.    
 3000 Hatvan Major  utca 1.    
 1222 Budapest Nagytétényi út 100. 225023/1. hrsz    
BORSOD KONSTRUKCIÓ Építőipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság3635 Dubicsány Kossuth Lajos út 32.horanszky.gergely@totaltrening.hu 36 20 957 8952 
 3530 Miskolc Corvin utca 5. fszt. 1.    
BÖKÖNYVÉGI Csomagolóeszköz-gyártó Szociális Szövetkezet4231 Bököny Kossuth  utca 177bokonyvegi@gmail.hu   
 4231 Bököny Kossuth  utca 179.    
Budafok-Tétényért Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság1221 Budapest Mária Terézia utca 60.    
 1222 Budapest Nagytétényi  út 104.    
Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete2040 Budaörs Patkó utca 7.    
Búzavirág Alapítvány3941 Vámosújfalu Kossuth út 42/Abuzaviragalapitvany@gmail.com 47/594-004 
CHACO Foglalkozási Rehabilitációs Nonprofit Közhasznú KFT1028 Budapest Honvéd utca 6    
 3842 Halmaj Kossuth utca 19    
 3780 Edelény Tompa M. utca 2    
 7130 Tolna Festetich út 136    
 5420 Túrkeve Tóth Imre út 11.    
 1021 Budapest Hűvösvölgyi út 54. 4. ép. fszt.2.    
Civil Érték Egyesület2225 Üllő Pesti út 124.    
 2226 Üllő Pesti út 122.    
Civil Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság2225 Üllő Pesti út 124info@civilkozpont.hu   
 2225 Üllő Gyömrői út 83.    
 2600 Vác Rákóczi utca 36.    
 2254 Szentmártonkáta Kossuth utca 6.    
 5000 Szolnok Kiss Ferenc utca 16.    
 2217 Gomba Rákóczi Ferenc utca 20.    
 2241 Sülysáp Malom utca 26.    
 2225 Üllő Pesti út 122.    
Civitan Club Budapest-Help Egyesület1025 Budapest Görgényi út 16    
Computer Net Debrecen Korlátolt Felelősségű Társaság4028 Debrecen Nyíl utca 6info@neoptint.huszabolcsiz@gmail.com52541088 
Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat5000 Szolnok Baross út 56.contact.szolnok@gmail.commolnarmihaly@szarvasnet.hu20-322-7225 
Contact Munkarehabilitáció Foglalkoztató, Kereskedelmi és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság5000 Szolnok Tószegi út 43.contact@contactnkft.hu 56/521-012 
 5000 Szolnok Tószegi út 43./A.    
 5412 Kuncsorba Dózsa Gy. út 22.    
CORRECT-SYSTEM Ipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 3231 Gyöngyössolymos Ady Endre út 36eletter@novonet.hu 06 34 526 955 
 3200 Gyöngyös Erzsébet királyné út 20    
 3201 Gyöngyös Pipishegy hrsz. 11137/1.    
Credit-Up Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság4032 Debrecen Mikszáth Kálmán utca 22. fszt. 1.creditupkft@gmail.com 06-52-537-555 
 3100 Salgótarján Fő tér 1. 1. em. 11.    
 3100 Salgótarján Rákóczi út 36. fsz. 51. ajtó    
Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság1215 Budapest Katona József utca 62-64.info@varosgazda.eu   
 1214 Budapest II. Rákóczi Ferenc út 137.    
 1215 Budapest Vágóhíd utca 208263/2. hrsz.    
CSOMORKÁNYI Szolgáltató és Foglalkoztató Szociális Szövetkezet6800 Hódmezővásárhely Tükör utca 12.    
 6800 Hódmezővásárhely Petőfi utca 2.    
DELEGO Személyzeti Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság2161 Csomád Cseresznyés utca 1/A.info@delego.hu   
 2660 Balassagyarmat Thököly utca 4.    
 2660 Balassagyarmat Rákóczi út 61.    
DIÁK-NAVIGÁTOR MUNKASZERVEZŐ Szociális Szövetkezetet8000 Székesfehérvár Gyümölcs utca 26.    
DIG-BUILD Környezetvédelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság5700 Gyula Nagyváradi út 64.digbuild@digbuild.hu +36 66 646 638 
 5720 Sarkad Vasút utca 17.    
Diverzitás Közhasznú Alapítvány2100 Gödöllő Honvéd  utca 19.    
 2100 Gödöllő Páter Károly utca 1. 4944 hrsz.    
Dombóvári Városgazdálkodási Nonprofit Korlátolt felelősségű Társaság7200 Dombóvár Kinizsi utca 37.ugyvezeto.nkft@gmail.com   
DOMSZÖG Vendéglátó, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság5502 Gyomaendrőd Hídfő utca 2pohareleclaszlo@freemail.hudomszog@gmail.com06/20 955-1295 
Dr. Meggyes Pro Vobis Alapítvány2072 Zsámbék Magyar utca 13.provobis03@gmail.com 06-20-519-8688 
 2065 Mány Szt. István utca 4.    
 2065 Mány Petőfi Sándor utca 41.    
Drávapack Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság7940 Szentlőrinc Szabadság utca 6medgyaszay@dravapack.hu   
 7913 Szentdénes külterület hrsz. 028/20    
DRL Épszolg Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság4558 Ófehértó Alkotmány utca 5-7.melindafeleki@gmaill.com   
 4551 Nyíregyháza Szállás utca 72.    
Egalitás Mozgássérültek Létbiztonságát Elősegítő Alapítvány1028 Budapest Len utca 17/A.    
Eger ’91. Kereskedelmi és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság3300 Eger Sánc út 4.eger91kft@gmail.com   
Egri Autista Alapítvány3300 Eger Bem tábornok út 3.    
 3300 Eger Maklári utca 54    
 3300 Eger Vörösmarty utca 91    
 3300 Eger Újsor út 49.    
Egyesület a Sérült Emberekért4025 Debrecen Hatvan  utca 28.fszt.2.info@egyse.hu 52504902 
 4025 Debrecen Hatvan utca 28. fszt.1.    
E-KLUB KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGÜ TÁRSASÁG 1101 Budapest Népliget út 2.office@e-klub.hu   
EKZEM Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság5000 Szolnok Jubileum tér 5. 11. em. 7.office@e-klub.hu   
 5082 Tiszatenyő Köztársaság út 15/A    
 5082 Tiszatenyő Szent László utca 5.    
Életlehetőség Szociális Nappali Intézmény Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság8300 Tapolca Rákóczi Ferenc utca 16.ekzem11@t-online.hu   
 8300 Tapolca Keszthelyi út 42-43.    
 8300 Tapolca Kossuth Lajos utca 12/2.    
 8330 Sümeg Halász László utca 13.    
Élettér Közösség- és Településfejlesztő Egyesület2903 Komárom Csendes  utca 8.eletlehetoseg2007@gmail.com   
EL-SZABÓ Elektronikai Bontó, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság6044 Kecskemét-Hetényegyháza Hetényvezér utca 9.fehereva04@gmail.com,el-szabo@bbnet.hu 30/403-9919 
Emberekért Rehabilitációs Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság7100 Szekszárd Epreskert utca 7emberekert@ferger.hu   
 3526 Miskolc Repülőtéri utca 13-15    
 7630 Pécs Finn utca 2.    
 3860 Encs Petőfi utca 64.    
 7030 Paks Tolnai út 2.    
Emberkék Az Emberért Egyesület5085 Rákóczifalva Szent László király út 32.emberkek.egyesulet@gmail.com 30/975-2610 
 5085 Rákóczifalva Szabadság tér 10.    
 5086 Rákóczifalva Rákóczi út  61.    
EMIL ÉS TÁRSAI Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság4027 Debrecen Füredi út 59. B. ép.fanita@emiltakarit.hu 30/382-3185 
ÉN IS VAGYOK! Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesülete 5000 Szolnok Besenyszögi út 17.    
 5001 Szolnok Hild Viktor utca 1.    
 5052 Újszász Iskola út 8.    
 5052 Újszász Dózsa György út 23.    
ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság1076 Budapest Dózsa György út 48erfo@erfo.hu 1/479-5740 
 6725 Szeged Kálvária  sugárút 96/F.    
 6762 Sándorfalva Széchenyi utca 13.    
 7630 Pécs Bajor utca 6. (42285.hrsz)    
 7700 Mohács Ipari  park 1.    
 7848 Tésenfa Kossuth  utca 65.    
 7516 Berzence Szabadság tér 18.    
 7800 Kisharsány Petőfi utca 25.    
 7503 Nagyatád Kiszely  utca 11.    
 8100 Várpalota Felsőmajor utca 5.    
 3373 Besenyőtelek Fő utca 98.    
 7045 Györköny Fő út 60.    
 8082 Gánt Bánya telep 1.    
 7400 Kaposvár Pécsi utca 11.    
 7838 Vajszló Kodolányi tér 5/2.    
 7800 Siklós Kossuth út 5.    
 1147 Budapest Csömöri út 50-60.    
 7622 Pécs   19308/24/B    
 7630 Pécs Bajor utca 9.    
 2500 Esztergom Wesselényi Miklós utca 35-39.    
 1087 Budapest Kerepesi út 29/C.    
 8660 Tab Kossuth Lajos utca 2.    
 1145 Budapest Laky Adolf utca 41-49.    
 7400 Kaposvár   3587/10.    
 9400 Sopron Uszoda  utca 9. (4076/A/4 hrsz.)    
 6300 Kalocsa Grősz József utca 1. fszt. 1.    
 7975 Kétújfalu Arany János  utca 11.    
 4150 Püspökladány Petőfi  utca 19.    
 8460 Devecser Deák Ferenc tér 2.    
 9931 Ivánc Kossuth Lajos utca 1.    
 9919 Csákánydoroszló Fő utca 11.    
 7900 Szigetvár Turbék  puszta 1.    
 3400 Mezőkövesd Lövői  út 33.    
 8887 Bázakerettye Rákóczi Ferenc út 1. A. ép.    
 7516 Berzence Szabadság  tér 1-3.    
 7664 Berkesd Alkotmány utca 25.    
 7900 Botykapeterd Kossuth utca 36.    
 4931 Tarpa Baksa tanya 1.    
 9086 Töltéstava 025 hrsz.      
 3593 Hejőbába Széchenyi utca 94.    
 6300 Kalocsa Grősz József utca  1 fszt. 2.    
 6050 Lajosmizse Mathiász utca 2.    
 7394 Magyarhertelend Barátúr utca 27.    
 3188 Ludányhalászi Ráköczi  út 71/73. (Katély I. em.foglalkoztató, iroda, raktár és udvari raktár hrsz. 841.)    
 7150 Bonyhád Zrínyi  utca 25. fszt. Hrsz. 2538/12.    
 5530 Vésztő Kossuth Lajos utca 192.    
 8900 Zalaegerszeg Külső-Kórház  utca 2.    
 6000 Kecskemét Csongrádi utca 26.    
 7342 Mágocs Szabadság utca 7.    
 7951 Szabadszentkirály Petőfi Sándor utca 89.    
 6300 Kalocsa Hunyadi János utca 48.    
 7966 Bogdása Kossuth Lajos utca 26.    
 7838 Vajszló Kossuth Lajos utca 139.    
ÉRME Élet-Remény-Munka-Esély Közhasznú Alapítvány5630 Békés Posta utca 2. 5540/A/1 hrszerme.alapitvany@gmail.com 66/636-931 
 5630 Békés Posta utca 2. 5540/A/2 hrsz    
 5630 Békés Kalászsor utca 15.    
 5600 Békéscsaba Szerdahelyi  út 20. 3127/B/1. hrsz.    
Értelmi Sérültek Gyöngyház Egyesülete2181 Iklad Szabadság út 75.    
 2182 Iklad Szabadság út 77.    
Esély Győri Rehabilitációs és Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság9024 Győr Lajta utca 38.eselykft@eselygyor.hu 06-96/426-229, 06-96/418-785 
Esélyt a hátrányos helyzetű embereknek Alapítvány5000 Szolnok Csokonai út 71.ehhea.szolnok@gmail.com 05/56/514-071; 06/30/663-5751 
Esőemberekért Egyesület2890 Tata Fürdő utca 24esotata@t-online.hu 34-589685 
 2890 Tata Ady Endre utca 40    
 2891 Tata Somogyi Béla utca 39.    
ESŐEMBERKE Alapítvány a Vas megyei autistákért9700 Szombathely Bádonfa utca 15.    
 9701 Szombathely Bádonfa utca 13/B    
EU-JOBS Munkaerőközvetítő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségíű Társaság2724 Újlengyel Nyári Pál utca 65.    
 1137 Budapest Katona József utca  15    
Fehér Bot Alapítvány4087 Hajdúdorog Fogadó út 3-5.eea@ee8.hu 06 20 222 4603 
 4220 Hajdúböszörmény Karap Ferenc utca 1    
 4400 Nyíregyháza Vay Ádám körút 4-6 1/116,1/129    
 4087 Hajdúdorog Kút utca 25.    
 4087 Hajdúdorog Tokaji út 1.    
 4087 Hajdúdorog Disznókút Nyugat  3.    
 4025 Debrecen Postakert utca 2.    
 4087 Hajdúdorog Sarok  utca  14.    
Fehér Hold Kereskedelmi, Termelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság4400 Nyíregyháza Repülőtér utca 3.    
Fény Felé Alapítvány4225 Debrecen Függetlenség utca 4  06 52 787 993 
 4225 Debrecen Harmat utca 41    
 4026 Debrecen Csók utca 3.    
 4225 Debrecen Rózsástelep utca 24.    
 4225 Debrecen Deák Ferenc utca 6. (26335/1 hrsz)    
FÉSZEK Kézművesház Ipari és Kereskedelmi Betéti Társaság7623 Pécs Fő tér 17.goldfolker@gmail.com   
FESZOFE Ferencvárosi Szociális Foglalkoztató és Ellátó Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 1097 Budapest Gubacsi út 89feszofe@feszofe.hu   
Figyelj Rám fogyatékos emberek társadalmi esélyegyenlőségét elősegítő Közhasznú Egyesület2023 Dunabogdány Kossuth Lajos út 98.    
 2023 Dunabogdány Kossuth Lajos út 93.    
Fisztorland Kft.3450 Mezőcsát Hősök tere 19.    
 3450 Mezőcsát Hősök tere 19.    
Fogadj Örökbe Egy Macit a Megváltozott Munkaképességű Emberek Támogatásáért Szolgáló Alapítvány1085 Budapest Üllői út 2-4.mentor@fogadjorokbeegymacit.hu 30/5323813 
FOGD A KEZEM ALAPÍTVÁNY 7634 Pécs Kovács B. utca 10.    
 7623 Pécs Kandó Kálmán utca 5.    
Fogyatékossággal és Életnehézséggel Szembenézők Egyesületének Közössége3421 Mezőnyárád Szent István király út 90.    
FORENO Foglalkoztatási és Rehabilitációs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság.9400 Sopron Fraknói utca 22info@foreno.hu 99/511-880 
 9408 Sopron Soproni út 24.    
FORETEX Korlátolt Felelősségű Társaság9751 Vép Béke utca 47.info@foretex.hu   
 8900 Zalaegerszeg Gazdaság utca 32.    
FŐKEFE Rehabilitációs Foglalkoztató Ipari Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 1145 Budapest Laky Adolf utca 41-49.info@foreno.hu 99/511-880 
 1102 Budapest Füzér utca 46.    
 5435 Martfű Kossuth Lajos utca 29.    
 5435 Martfű Munkácsi út 115.    
 2800 Tatabánya Mártírok útja 24-25.    
 8200 Veszprém Gábor Áron utca 2/a.    
 9700 Szombathely Rumi út 142.    
 9800 Vasvár Járdányi professzor utca 6.    
 9500 Celldömölk Hollósy tér 1.    
 9900 Körmend Thököly utca 52.    
 9545 Jánosháza József Attila utca 36.    
 9683 Bejcgyertyános József Attila utca 2.    
 9730 Kőszeg  hrsz. 1160/38    
 8500 Pápa Juhar utca 3.    
 2711 Tápiószentmárton Kossuth Lajos utca 1.    
 2635 Vámosmikola Börzsönyi utca 1-3.    
 5350 Tiszafüred Remény utca 9.    
 7952 Gerde Béke utca 31.    
 3360 Heves Szerelem Alfréd út 14.    
 9941 Őriszentpéter Kovácsszer utca 4. a ép.    
 3152 Nemti Kossuth Lajos utca 76.    
 3163 Karancsság Újtelepi út 1.    
 2651 Rétság Templom utca 8. 374 hrsz.    
 5130 Jászapáti Aradi utca 1.    
 3385 Tiszanána Fő út 201.    
 2373 Dabas Vasút út 105.    
 7300 Komló Kiss József utca 2. hrsz. 2322    
 9761 Táplánszentkereszt Fő utca 47.    
 6640 Csongrád-Csanád Fő utca 26.    
 5331 Kenderes Vasút út 3/B.    
 1194 Budapest Temesvár utca 1.    
 8600 Siófok Kézműves utca 5.    
 8600 Siófok Bajcsy-Zsilinszky utca 216.    
 9024 Győr  belterület 3289/7 hrsz    
 1147 Budapest Csömöri út 50-60.    
 1076 Budapest Dózsa György út 48.    
 2700 Cegléd Kőrösi út 87.    
 2750 Nagykőrös Tégalgyár utca 10.    
 6430 Bácsalmás Gróf Teleki József  utca 10.    
 8600 Siófok Bajcsy-Zsilinszky utca 212.    
 9970 Szentgotthárd Hunyadi utca 29.    
 8000 Székesfehérvár Zombori  utca 22.    
FŐNIX MMK Megváltozott Munkaképességű Foglalkoztatás Nonprofit és Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság2093 Budajenő Szőlőhegyi utca 8.titkarsag@fonixmmk.hu 20/299 0572 
 3300 Eger Sas út 94.    
 3346 Bélapátfalva Petőfi Sándor utca 25    
 3593 Hejőbába Széchenyi utca 94.    
 3770 Sajószentpéter Ady Endre út 4. A ép.    
 3070 Bátonyterenye Ózdi  út 15. (E.)    
 5540 Szarvas Béke utca 2-4. (fszt. 65.)    
 5940 Tótkomlós Táncsics Mihály utca 10.    
 1132 Budapest Váci út 40. I. em.    
 8713 Kéthely Magyari  utca 1-3.    
 6100 Kiskunfélegyháza Szegedi út 66.    
 7400 Kaposvár Kanizsai utca 56.    
 5600 Békéscsaba Szerdahelyi  utca 2/A.    
 9027 Győr Kandó Kálmán utca 15.    
 7090 Tamási Szabadság  utca 20-22. hrsz: 82.    
FUTURE PLASTIK Elektronikai és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság1117 Budapest Budafoki út 187-189.info@futureplastik.hu 30/650-9818 
 3900 Szerencs Keleti Ipartelep   1963/37    
FÜRED-KŐ Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 5350 Tiszafüred Kertész utca 2/b.violattila@gmail.com   
GALLICOOP Pulykafeldolgozó Zártkörűen Működő Részvénytársaság5540 Szarvas Ipartelep utca 531/1titkarsag@gallicoop.hu   
 5540 Szarvas külterület hrsz. 0626/2    
 5540 Szarvas külterület hrsz. 3589/3    
 5931 Nagyszénás Sváb-föld tanya 1.    
Garzon Novum Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság8000 Székesfehérvár Bakony utca 4.akkreditacio@garzon.hu 06/22 512 239 
GASTSZOLG Kereskedelmi Vendéglátó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 1145 Budapest Bácskai utca 35toth.ferenc@gastszolg.hu   
GEMENCREHAB Ipari,Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelőségű Társaság7143 Őcsény Babits utca 15    
 7100 Szekszárd Epreskert utca 6    
 7101 Szekszárd Selyem utca 1.    
GERUNDIUM Nonprofit Kft.4225 Debrecen Monostorerdő utca 101.    
Get Work Trend Korlátolt Felelősségű Társaság1023 Budapest Árpád fejedelem útja 31. fsz.1.getwork@getwork.hu   
 3900 Szerencs Gyár utca 19.    
GIREHAB Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság8151 Szabadbattyán Kölcsey utca 2.    
GLOBAL-SANSZ Rehabilitációs Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság1095 Budapest Soroksári út 42/A I. em 2/aglobalsanszugy@gmail.com   
 2314 Halásztelek Rózsa utca 10.    
 2164 Váchartyán Rákóczi utca 12.    
 3390 Füzesabony Hunyadi út 12.    
Gold Consulting Szolgáltató, Gyártó és Kereskedelmi Szociális Szövetkezet7400 Kaposvár Szigetvári utca 111info@goldconsulting.eu 82/950-906, 30/812-4149 
 7400 Kaposvár Ady Endre utca 3    
 7400 Kaposvár Szigetvári  utca 3.    
 7400 Kaposvár Berzsenyi Dániel utca 13.    
GOLD MENÜ Vendéglátó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság5500 Gyomaendrőd Szabadság tér 6.feszekpanzio@mail.globonet.hu   
Gr&Ka – Financial Biztosítási és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság2371 Dabas Köztársaság utca keckes.gabor93@gmail.com   
GRANTEK Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság1053 Budapest Szép utca 4.melisekne@horvathgran.hu   
 2509 Esztergom-kertváros Székely Mihály utca 17-17/A.    
 2509 Esztergom-kertváros Wesselényi  utca 40-44.    
 8451 Ajka Szivárvány  út 1.    
 4090 Polgár Hősök utca 104.    
Grega Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság3950 Sárospatak Vörösmarty utca 6/a    
 3971 Tiszakarád Engels  út 34.    
 3950 Sárospatak Zrínyi utca 45.    
GTR Humán Kft. (STRUKTÚRA Munkaerő kölcsönző és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság)1191 Budapest Üllői út 200. III. em. 311/1.    
 2510 Dorog Bécsi út 529/38.    
Gyémánt Szív Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság7300 Komló Március 15-e utca 8.rehab@gyemantsziv.hu   
 7302 Komló Berek utca 4.    
Győri Egyházmegye Püspöki Vagyonkezelő9021 Győr Káptalan domb 13.    
 9021 Győr Káptalan domb 11.    
Győri Egyházmegyei Karitász9021 Győr Káptalandomb  5/b.    
 9027 Győr Kandó Kálmán utca 10.    
HAJDÚ-DRINK-TECH Termelő Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság4242 Hajdúhadház Dr. Földi János utca 17.uditocentrum@gmail.com   
 4242 Hajdúhadház Kossuth utca 62.    
Hajdú-Sansz Humánszolgáltató Nonprofit Kft.4087 Hajdúdorog Fogadó utca 3-5.    
 4087 Hajdúdorog Kút utca 25.    
 4087 Hajdúdorog Disznókút nyugat  3.    
 4025 Debrecen Postakert utca 2.    
Hallatlan Alapítvány1085 Budapest József  körút 30-32. III.6.    
 1085 Budapest Rigó utca 6-8. 1/5.    
HappyHelp Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság6710 Szeged Füzér utca 7.drheipl@happyhelp.hu , info@happyhelp.hudr.heipl.tibor@gmail.com306643056 
 6722 Szeged Mérey utca 6. B. ép 2. em. 203, 204.    
HASZNOSKERT Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság2200 Monor Ipar utca 12.hasznoskertkft@gmail.com   
 2230 Gyömrő Frangepán utca 50.A ép.    
Hatpöttyös Nonprofit Közhasznú Korkátolt Felelősségű Társaság8000 Székesfehérvár Szent János köz 2. 1. em. 1.hatpottyos@gmail.com 20/5590575; 22/419771 
 8000 Székesfehérvár Havranek János utca 4.    
 8000 Székesfehérvár Prohászka Ottokár  utca 16. fszt.    
Hatvan Város és Környéke Mozgáskorlátozottainak Egyesülete3000 Hatvan Radnóti tér 2/A.    
Hatvani Vegyesipari-Centrum Kft1131 Budapest Reitter Ferenc utca 145. 4. em. 12.    
 3000 Hatvan Bajcsy-Zsilinszky utca 52.    
Hegyalja Kapuja Mozgáskorlátozottak és Fogyatékkal Élők Egyesülete3900 Szerencs Rákóczi utca 94.    
HELP Rehabilitációs Foglalkoztató Kiemelten Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság2890 Tata Ady Endre út 40helpkht@helpkht.hu 34/381-382 
HIGITEX EXTRA Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság5092 Tiszavárkony Bajcsy-Zsilinszky út 25.melinda.bognarne.szabo@gmil.com   
HLF Faipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság9831 Bélbaltavár Béke utca 3.hlfkft@gmail.com   
 9831 Bélbaltavár  hrsz. 0339/9.    
HMRL Pécsi Kesztyű Korlátolt Felelősségű Társaság7627 Pécs Avar utca 30.hamerlimail@gmail.com 36/703369702 
 7626 Pécs Major utca  21.    
Hódfó Hódmezővásárhelyi Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság6800 Hódmezővásárhely Szent István utca 77foglalkoztato@hodmezovasarhely.huvarosellatokft@hodmezovasarhely.hu62/241-058 
 6800 Hódmezővásárhely Szent István utca 83    
 6800 Hódmezővásárhely Jókai utca 55    
Horizont Látássérültek Társadalmi Integrációját és Esélyegyenlőségét Segítő Közhasznú Alapítvány3300 Eger Vécsey-völgy utca 67.horizontalapitvany@gmail.com 36/787-003 
 3300 Eger Törvényház utca 4.    
 3301 Eger Árpád út 1/a.    
HORIZONT TEX Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság4400 Nyíregyháza Gádor Béla utca 61horizonttex@horizonttexkft.hu (42) 453216 (42) 785665 (20) 4748933 
 4400 Nyíregyháza Sóstói út 31/b    
 4400 Nyíregyháza Vay Ádám körút 4-6    
 4400 Nyíregyháza Venyige utca 14.    
 4400 Nyíregyháza Hunyadi út 63.    
Hornyák Alapítvány1151 Budapest Gubó utca 8.    
 2025 Visegrád Fő utca 59. hrsz: 39/2. földszint    
HSA GREEN Kft. 4025 Debrecen Széchenyi utca 48.    
 4400 Nyíregyháza Derkovits utca 132-136.    
HSA HUMAN SERVICE AGENCY Munkaerőpiaci Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság4024 Debrecen Batthyány utca 12.-1. fszt.1job@hsakft.hu   
 4024 Debrecen Piac utca 58. 1em. 29.    
 5540 Szarvas Dózsa György utca 42.    
 3200 Gyöngyös Szurdokpart utca 2.    
 4025 Debrecen Széchenyi utca 48. 1. emelet    
 3792 Sajóbábony 024/101. hrsz      
Humán Centrum Munkaerő-kölcsönző és Közvetítő Korlátolt Felelősségü Társaság1075 Budapest Wesselényi  utca 11.info@humancentrum.hu   
 3100 Salgótarján Ady Endre út 2.    
 3100 Salgótarján Huta utca 10. II. em.    
Human Conform Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségü Társaság 1047 Budapest Fóti út 56info@humanconform.hu   
 1239 Budapest Európa utca 6 K/1 ép.    
Human Pont Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság1047 Budapest Fóti út 56.    
 1239 Budapest Európa utca 6. K1. ép.    
Human Profess Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság9700 Szombathely Pásztor  utca 2. B. ép. 1.kontakt@humanprofess.humariann.magyar@humanprofess.hu70-639-22-42 
 9700 Szombathely Weselényi Miklós utca 24.    
 9700 Szombathely Nagy Lajos király utca 47.    
 9700 Szombathely Vásártér utca 1.    
HUMÁN SZTRÁDA Szociális, Egészségügyi, Oktatási és Foglalkoztatási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság1044 Budapest Megyeri út 41.info@humansztrada.hu   
 1044 Budapest Fóti út 71    
 1045 Budapest Rózsa utca 3. A. ép. 02. lház fszt. 1.    
 1045 Budapest Rózsa utca 3. A. ép. 02. lház fszt. 2.    
Humanitaire Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság1047 Budapest Fóti  út 61info@humanitaire 656462226 
 1239 Budapest Európa utca 6    
HUMÁNPROFIL-SZENTIMRE Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság5322 Tiszaszentimre Kossuth utca 18szentimrekft@t-online.hu   
 2119 Pécel Határ utca 3.    
Humán-Rehab Közhasznú Egyesület6000 Kecskemét Mikszáth Kálmán körút 1.    
Humilis Vision Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság5000 Szolnok Szántó  körút 18.    
HUNGARY SPIKE Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság1047 Budapest Baross utca 79-89.hungaryspike@freemail.hu   
 1239 Budapest Európa utca 10.    
ILTOP 3000 Textilipari Korlátolt Felelősségű Társaság4400 Nyíregyháza Rákóczi utca 98.beriltex@hotmail.com   
 4246 Nyíregyháza Bajcsy-Zs.  út 2.    
INFI Szociális, Oktatási és Humán Szolgáltató Közkereseti Társaság2532 Tokodaltáró Váci Mihály utca 22.infikkt@gmail.com   
 2517 Kesztölc Klement út 17/b.    
 2510 Dorog Bartók Béla utca 7.    
Informatika a látássérültekért Alapítvány1146 Budapest Hermina út 47.info@infoalap.hu 1-273-3182 
 1145 Budapest Bácskay utca 29/B    
Inter Wood Pluss Korlátolt Felelősségű Társaság1106 Budapest Kéthly Anna tér 1. 1. em.posta@iwp.hu;iwphatvan@t-online.hu 37 / 341-764 
 3000 Hatvan Mészáros Lázár út 60.    
 3000 Hatvan Bajcsy-Zsilinszky  út 52.    
Inter-Ker-Coop Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 5100 Jászberény Csillag utca 5.    
INVEST ORIGO HOLDING Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségü Társaság 7629 Pécs Komlói út 94-98.origo@origo-haz.hu   
IRMÁK Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság2730 Albertirsa Dózsa György utca 26.irmak@t-online.hu 53/571-065 
 2081 Piliscsaba Béla király út 96.    
 2014 Csobánka Margit liget     
 6230 Soltvadkert Erkel Ferenc utca 25.    
 2509 Esztergom Schalkház Ferenc utca 30027/1    
 2730 Albertirsa Köztársaság utca 115.    
 2730 Albertirsa Gróf Széchenyi István út 52. hrsz. 841    
IRODA 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság3530 Miskolc Corvin  utca 1. B. épület 3.iroda@iroda2000.hu 46/328-709 
Janka Tanya Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság8246 Tótvázsony Hajnal  utca 10.janka-tanya@hotmail.com   
Jármi Református Egyházközség4337 Jármi Kossuth Lajos utca 28.    
 4337 Jármi Kossuth Lajos utca 41.    
Jászkisér Gyermekeiért Alapítvány5137 Jászkisér Fő út 4jkisertelehaz@pr.hu 57-550-170 
Jász-Nagykun-Szolnok Megye Esély Szociális Közalapítványa5000 Szolnok Kossuth Lajos út 2eselyfk@t-online.hu 56/515-250 
JÁSZ-PLASZTIK Korlátolt Felelősségű Társaság5100 Jászberény Necső telep 1.    
 5101 Jászberény Necső telep 5.    
 2241 Sülysáp Szecsői utca 5.    
 4400 Nyíregyháza Ipari Park Keleti 2. utca 13.    
 3214 Nagyréde Kettőscsárda út  2.    
 5130 Jászapáti   0282/87 hrsz.    
Jó Szándék Alapítvány3346 Bélapátfalva Petőfi Sándor út 25.    
JOBTAIN HR Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság1094 Budapest Tűzoltó utca 72. Ü-1.    
 3100 Salgótarján Füleki utca 3.    
Jót s Jól a Szatmári Kistérségben Egyesület4754 Géberjén József Attila utca 4-6.jotsjolegyesulet@gmail.com 44-357-160 
 4355 Nagyecsed Sziget utca 22.    
 4753 Fülpösdaróc Fő utca 16.    
Jövőnkért Abaúj Térségi Mozgássérültek és Fogyatékossággal Élők Egyesülete3907 Tállya Jókai utca 14.    
JURA Rehabilitációs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság4600 Kisvárda Török utca 34.jurankft@gmail.com   
 4522 Nyírtass külterület hrsz 0183/34      
JUVITA Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság7527 Pécs Hársfa út 4.    
 7183 Kisvejke Petőfi utca 51    
 3527 Miskolc Tüzér utca 1/A. B ép.    
 7275 Igal külterület Hrsz. 067/8 hrsz.    
KÁLLFO Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság4320 Nagykálló Bátori út 112/B.kallfokft@gmail.com   
 4320 Nagykálló Budai Nagy Antal utca 48    
 4320 Nagykálló Orosi út 5.    
 4524 Ajak Ady Endre út 8    
 4644 Mándok Petőfi út 29.    
Kállósemjéni Diákokért és Ifjakért Egyesület4324 Kállósemjén Béke út 4.    
 4324 Kállósemjén Kölcsey utca 5.    
Kamasz-Tanya Gyermek és IFjúsági Egyesület5008 Szolnok Lechner Ödön utca 2kamasztanyaszolnok@gmail.com 06 56 220 173 
 5000 Szolnok Nyúl út 2    
Kanizsa Rehab Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság8800 Nagykanizsa Petőfi Sándor utca 5.info@kanizsarehab.hu   
Kapuvári Kéz-Mű és Szociális Foglalkoztató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság9330 Kapuvár Kossuth Lajos utca 12.hjudit@kez-mu.hu 96 595-192 
KARTONTECHNIKA Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság2300 Ráckeve Újhegy, Fő utca 3.kartontechnika@freemail.hu 20-379-4164 
 2344 Dömsöd Bajcsy-Zsilinszky utca 5    
KAZINCBARCIKAI MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK EGYESÜLETE3700 Kazincbarcika Augusztus 20 tér 3. fsz    
Kecskeméti Foglalkoztatási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság6000 Kecskemét Béke fasor 71/Atitkarsag@kefog.hu   
 6000 Kecskemét Csongrád utca  26.    
KÉK Madár Alapítvány7100 Szekszárd Bartina utca 12/a    
 7100 Szekszárd Bartina utca 16/b    
 7100 Szekszárd Bor utca 26    
Kemence Hagyományőrző Gasztro-kulturális és Közösségfejlesztő Egyesület 2921 Komárom Kossuth Lajos utca 81.kemence.egyesulet@gmail.com 3670/6187088 
 2921 Komárom Kossuth Lajos utca 85.    
KÉPES-FACTORY Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 3900 Szerencs Fő út 127.k.gabi0417@gmail.com 06-20-959-3106 
 3964 Pácin Fő utca 18.    
KEREK VILÁG ALAPÍTVÁNY 7627 Pécs Gesztenyés utca 2    
 7632 Pécs Krisztina tér 9.    
KERISZ Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 5000 Szolnok Baross Gábor út 1. 4. em. 414.    
 5054 Jászalsószentgyörgy Fő  utca 31    
 5211 Tiszapüspöki Fő  út 63    
 5143 Jánoshida Fő út 25    
 5143 Jánoshida Fő  út 3    
 5054 Jászalsószentgyörgy Petőfi Sándor út 13/B. 1720 hrsz.    
Kézfogás Klaszter Egyesület3531 Miskolc Vászonfehérítő utca 36. fszt. 3.    
Kézmű Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság1147 Budapest Csömöri  út 50-60.info@kezmu.hu 1-422-2430 
 1194 Budapest Temesvár  utca 1.    
 5241 Abádszalók Mikszáth Kálmán  utca 1.    
 3881 Abaújszántó Rákóczi út 96.    
 2740 Abony Függetlenség  utca 1.    
 3399 Andornaktálya Rákóczi utca 289.    
 4060 Balmazújváros Nagyhát  tanya 28.    
 4161 Báránd Hangásdűlő dűlő 1.    
 7570 Barcs Bimbó  utca 1.    
 2687 Bercel Petőfi utca 2.    
 4100 Berettyóújfalu Mátyás  utca 1.    
 3462 Borsodivánka József Attila  utca 1.    
 4027 Debrecen Ifjúság  utca  2.     
 4130 Derecske Morgó tanya 1.     
 5510 Dévaványa Nyíl utca 13.    
 2643 Diósjenő Kastély      
 2120 Dunakeszi Fóti út 75.    
 3780 Edelény Szent Márton út 1-2.    
 5742 Elek Szent István utca 14.    
 2131 Göd-Felső Ady Endre  utca 9.    
 7683 Helesfa Nádassy  telep 10/96    
 4334 Hodász Tarnai  tanya 1.    
 3350 Kál Fő út alsó 3.    
 6211 Kaskantyú III.  kerület 1.    
 8713 Kéthely Magyari  utca 35.    
 7953 Királyegyháza Rigó puszta 1.    
 6760 Kistelek Rákóczi  utca 47.    
 5516 Körösladány Nagy Mihály utca 2.    
 5516 Körösladány Batthyány utca 55.    
 8318 Lesencetomaj Kossuth  utca 95.    
 5667 Magyarbánhegyes Tanya tanya 37.     
 8787 Magyarszerdahely Újnép puszta 9.    
 4351 Mérk Hunyadi utca 183.    
 7932 Mozsgó Mátyás király utca 1.    
 4372 Nyírbéltek Vasút utca 43.     
 3060 Pásztó Park  utca 1.    
 8154 Polgárdi Tekeres puszta     
 3630 Putnok Serényi  tér 2.    
 7193 Regöly Majsa puszta     
 7193 Regöly Rákóczi  utca 5.    
 3974 Ricse Vasút  utca  2.     
 6320 Solt Toldi Miklós utca 1.    
 6320 Solt Zrinyi utca 2.     
 8474 Csabrendek Darvastó  (0438/3 hrsz.)    
 4234 Szakoly Hunyadi utca 2.     
 9971 Szentgotthárd Hunyadi utca 29.    
 7940 Szentlőrinc Baja  utca 13.    
 7940 Szentlőrinc Munkácsi Mihály utca 55.    
 5000 Szolnok Liget utca 8    
 3737 Tápiógyörgye Táncsics Mihály  utca 1.    
 4132 Tépe Fő utca 5.    
 8741 Zalaapáti Deák Ferenc utca 3.    
 4138 Komádi Szent István utca 10-12.    
 2463 Tordas Hangyasor  sor 255/4    
 7090 Tamási Kossuth Lajos  tér  17.    
 6527 Nagybaracska Szabadság  tér  34.    
 7979 Drávatamási Fő  utca 78.    
 4080 Hajdúnánás Külterület utca 0855/1    
 3346 Bélapátfalva Petőfi S. utca 25.    
 3662 Ózd Somsály Fő- telep 1.    
 4162 Szerep Hosszúhát Ág utca 27.    
 8840 Csurgó Iharos út 2.    
 1076 Budapest Dózsa György út 48.    
 1191 Budapest Dobó Katica utca 18.    
 6400 Kiskunhalas Szentháromság tér 5.    
 1145 Budapest Laky Adolf utca 41-49.    
 1102 Budapest Füzér  utca 46.    
 3400 Mezőkövesd Lövői  út 33.    
 7985 Kisdobsza Fő utca 1.    
 4027 Debrecen Ibolya  utca 24.    
 9311 Pásztori Alsó utca 35.    
Kiss Tamás egyéni vállalkozó5100 Jászberény Lehel vezér tér 16. 3. em. 17.    
 5101 Jászberény Béla utca 17    
KI-TAKARÍT Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 4400 Nyíregyháza Ungvár sétány 2kitakarit@freemail.hu   
 1117 Budapest Budafoki út 183    
Kockacsoki Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság1116 Budapest Sárfrány  utca 50.    
 1076 Budapest Thököly  út 42.    
Komló-Habilitas Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság7300 Komló Juhász Gyula utca 2info@komlohabilitas.hu 72/482-292 
 7400 Kaposvár Rippl-Rónai utca 11    
KONSZENZUS ALAPÍTVÁNY3300 Eger Deák Ferenc út 27.    
 3390 Füzesabony Rákóczi Ferenc út 19.    
KOSZ-FALÓ Korlátolt Felelősségű Társaság4026 Debrecen Mester utca 39.fanita@emiltakarit.hu 30/336-4605 
 4027 Debrecen Füredi út 59. B. ép.    
KOZÁRI GUMI Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság2760 Nagykáta Mindszenty bíboros utca 4.kozarigumi@invitel.hu   
 5100 Jászberény Jásztelki út 69    
KREKK-INFO Reklám, Terjesztési és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 4031 Debrecen Kishegyesi  út 48. fszt. 1.tunde.szalkai@krekkinfo.hu, otilia.sagi@krekkinfo.hu 52/999-090 
 3526 Miskolc Zsolcai kapu 3    
 4400 Nyíregyháza Dózsa György út 4-6    
 3412 Bogács Ady Endre utca 4.    
 3900 Szerencs Rákóczi utca 16.    
 3519 Miskolc Thaly Kálmán utca 43. A. ép.    
 3519 Miskolc Páva utca 1.    
 3530 Miskolc Hunyadi János utca 56.    
 1146 Budapest Thököly utca 58-60. 4. em. 402./a    
 4032 Debrecen Balmazújvárosi út 16. C ép    
KT-DINAMIC Szolgáltató és Kereskedelmi Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 7100 Szekszárd Rákóczi utca 19.ktdinamic@freemail.hu   
 7144 Decs Központi major hrsz. 0304/15    
Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete4025 Debrecen Külsővásár tér 16.    
LAUNDRY CLEAN Szolgáltató Kft.4150 Püspökladány Esze Tamás utca 61/1.    
 4150 Püspökladány Rákóczi utca 32.    
Lépéselőny Közhasznú Egyesület4002 Debrecen Csap utca 36foglalkoztatasikozpont@gmail.com 20/577-786306 52 787 77
 4251 Hajdúsámson Kossuth Lajos utca 43    
 4034 Debrecen Létai út 62.    
 4251  Hajdúsámson Kossuth Lajos  utca 12.    
 4026 Debrecen Csap utca 34.    
LIKER MOTORS Korlátolt Felelősségű Társaság05510 Dévaványa Kisújszállási  utca 12.    
LITOPLAN Litográfiai, Nyomdaipari, Kereskedelmi, Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 3700 Kazincbarcika Mátyás király út 56/Binfo@litoplan.hu   
LUXIN Lakberendezéstgyártó Korlátolt Felelősségü Társaság5000 Szolnok Kazinczy  utca 2. 1/1.feketene@luxin.hu   
 2766 Tápiószele Rákóczi út 7    
 7140 Bátaszék Flórián utca 3.    
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület1125 Budapest Szarvas Gábor utca 58-60.    
 9431 Fertőd Mentes Mihály utca 1/B    
 2890 Tata Vasút utca 64    
 9021 Győr Amadé László utca 1    
 8630 Keszthely Eötvös utca 1    
 2071 Páty Csilla von Boeselager utca  3    
 2500 Esztergom Kossuth lajos utca 42.    
 8200 Veszprém Jutasi utca 24-26.    
 8200 Veszprém Jutasi utca 32    
 8200 Veszprém Házgyári út 1. III. em.    
 1011 Budapest Fő u. 41.    
 8360 Keszthely Deák Ferenc utca 52.    
 3535 Miskolc Árpád út 88.    
 3910 Tokaj Bocskai út 37.    
 7630 Pécs Apafi utca 102.    
 1033 Budapest Miklós utca 32.    
 2100 Gödöllő Palota kert 2/A    
 8700 Marcali Táncsics utca 103.    
 2921 Komárom Kossuth Lajos utca 12.    
 5235 Tiszabura Széchenyi utca 4.    
 8600 Siófok Béke tér 2.    
 7020 Dunaföldvár Templom utca 32.    
 9330 Kapuvár Szent István király út 8.    
 8751 Zalakomár Péczely köz 1.    
 8391 Sármellék Szent Erzsébet utca 1.    
 7200 Dombóvár Arany János  tér 2.    
 9023 Győr Szigethy Attila  utca 109.    
 9024 Győr Kálvária utca 2.    
 9300 Csorna Laky döme utca 3.    
 9300 Csorna Szent István tér 25.    
 8431 Bakonyszentlászló László király út 2.    
 3102  Salgótarján Petőfi út 92-94.    
 7621 Pécs Janus Pannónius utca 6.    
 2131 Göd  Munkácsy Mihály utca 2.    
 7833 Görcsöny Kesztespuszta  2.    
 6000 Kecskemét Matkói  út 20.    
 3300 Eger Petőfi Sándor utca  26/B.    
 4972 Gacsály Ady Endre út 27. (081/2 hrsz.)    
 6440 Jánoshalma Hunyadi  utca 2.    
 9631 Hegyfalu Kossuth Lajos utca 2.    
 9746 Acsád Semmelweis tér 1.    
 1097 Budapest Határ út 50/A. Hrsz. 38230/73    
 9931  Ivánc Kossuth Lajos utca 1.    
 9919 Csákánydoroszló Fő utca 11.    
 8800 Nagykanizsa Sugár  utca 53.    
 7100 Szekszárd Palánki  út 2.    
 1039 Budapest Gyűrű utca  65558/68 hrsz.    
 6640 Csongrád Gyöngyvirág utca 7-9.    
 6726 Szeged Alsó-kikötő sor 13.    
 8741 Zalaapáti Deák Ferenc  utca 7.    
 8784 Kehidakustány Kúria utca 7.    
 8400 Ajka belterület  1541/A/1. hrsz    
 3000 Hatvan Nagytelek utca 2. 1660/34 hrsz.    
 4931 Tarpa Baksa tanya 1.    
Magyar Norma Korlátolt Felelősségű Társaság3390 Füzesabony Széchenyi út 1.magyarnormakft@gmail.com ,kecskemeti.nelli@gmail.cominfo@magyarnorma.hu36/542 034 
 3390 Füzesabony Rákóczi út 60.    
Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió5630 Békés  Petőfi  utca 56.    
 5661 Újkígyós Tormási  út  605/1. hrsz.    
Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány1146 Budapest Hungária krt. 200.    
 3555 Harsány Kossuth utca 47.    
 1078 Budapest Marek József utca 35.    
 1107 Budapest Belényes utca 9.    
 5720 Sarkad Kürt utca 1.    
 1071 Budapest Damjanich utca 38. fszt. 2.    
 3894 Göncruszka Fő  út  46.    
 8226 Alsóörs Templom  utca 14.    
 1071 Budapest Damjanich utca 51. 2. em. 17. ajtó    
 3977 Zemplénagárd Dózsa György utca 3.    
 1151 Budapest Alag utca 3.    
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete6000 Kecskemét Katona József tér 8.info@bacsvakok.hu 76 320-708 
Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége1146 Budapest Hermina  út 47    
 1145 Budapest Thököly út 105 (32182/27 hrsz) „A” ép. II. emelet II. 04., II.05., II. 06., II. 07. II. 08. és II. 09.; valamint, III. emelet    
Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezete7629 Pécs Dobó István utca 89. 35779/3/A/6-12,16, 17 , 27-30    
Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete3531 Miskolc Győri  kapu 123.borsodabaujzemplenmegye@voroskereszt.hu 46/509-431 
 3508 Miskolc Malom utca 6.    
 3450 Mezőcsát Arany János  utca 34.    
Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete6720 Szeged Bárka  utca 6/b.    
 6916 Ambrózfalva Luther Márton  utca 21.    
Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete3300 Eger Klapka utca 9.    
 3200 Gyöngyös Török Ignác utca 11.    
Magyar Vöröskereszt Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezet5000 Szolnok Mária út 38    
Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete3100 Salgótarján Játszó utca 2.    
Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezete7400 Kaposvár Szent Imre utca 8somogymegye@voroskereszt.hu 82/310-133 
 7400 Kaposvár Kanizsai  utca 56    
 7500 Nagyatád József Attila utca 1    
 8660 Tab Kossuth Lajos utca 77    
 8661 Tab Kossuth Lajos utca 79.    
Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete4400 Nyíregyháza Malom utca 3.    
Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezete7100 Szekszárd Dózsa György utca 1tolnamegye@voroskereszt.hu 74/510-484 
 7150 Bonyhád Szent Imre utca 1    
 7200 Dombóvár Hunyadi tér 27    
 7090 Tamási Szabadság utca  49-51.    
Máltai Gondoskodás Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság1011 Budapest Bem  rakpart 28.budapest@maltai.hu   
 7630 Pécs Edison utca 7-13.    
 1097  Budapest Határ út  50/A.    
Man at Work Humánszolgáltató és Személyzeti Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság8272 Óbudavár Fő utca 31.otto.csaba@manatwork.hu   
 5082 Tiszatenyő Köztársaság utca 15/A.    
 3100 Salgótarján Füleki út 3.    
 3100 Salgótarján Huta  út  10. 2. emelet    
MÁTRA-HUMÁN Ipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság3231 Gyöngyössolymos Ady Endre út 36pappsy@freemail.hu   
 3200 Gyöngyös Pipishegy hrsz. 11137/1    
 3246 Mátraderecske Baross Gábor út 49    
Matyó Népművészeti Egyesület3400 Mezőkövesd Kisjankó Bori út 5.matyofolk@gmail.com 49 411-686 
Mea-GOLD Vegyesipari Gyártó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság1113 Budapest Bartók Béla út 152/C I. em. 107.me@gold.co.hu 92/510-037 
 9500 Celldömölk Béke út 6.    
 8900 Zalaegerszeg Zrínyi utca 34.    
 8863 Molnári Hevesi Jenő utca 2.    
 8790 Zalaszentgrót Eötvös Károly  utca 14.    
 9700 Szombathely Vásártér  utca  1.    
MECSEKTEX Könnyűipari Korlátolt Felelősségű Társaság7300 Komló Anna akna utca 1/Lmecsektexkft@gmail.com 72-225-332; 30-2981440 
Mécses Szolgáló Közösség Egyesülete5650 Mezőberény Petőfi utca 54.iroda@mecsesegyesulet.hu 06 66 421 720 
 5650 Mezőberény Petőfi S. utca 52/A    
 5650 Mezőberény Laposi kertek külterület 5255    
 5650 Mezőberény Deák Ferenc  utca 1    
 5651 Mezőberény Árpád utca 5.    
 5651 Mezőberény Kossuth tér 9.    
 5651 Mezőberény Orlai utca 12.    
 6724 Szeged Bakay Nándor utca 50.    
 2074 Perbál Fő út 1.    
Média Depo Korlátolt Felelősségű Társaság4235 Biri Bessenyei utca 1info@hungarofeder.hu 20/989-1135, 30/958-1333 
Mediaworks Hungary Zártkörűen Működő Részvénytársaság1082 Budapest Üllői út 48.    
 8200 Veszprém Házgyári út 12.    
 8000 Székesfehérvár Ady Endre utca 15.    
 8900 Zalaegerszeg Ady Endre utca 62.    
 9700 Szombathely Széll Kálmán utca 40.    
 8800 Nagykanizsa Ady Endre utca 12.    
 5600 Békéscsaba Kiss Ernő utca 3.    
 4400 Nyíregyháza Dózsa György út 4-6.    
Medicin-Liget Alapítvány Kincses Sziget Szépkorúak Otthona és Kistérségi Gondozási Centrum3325 Noszvaj Szomolyai út 0214/18 hrsz.    
MEMFO Kereskedelmi és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság2941 Ács Cukorgyár telep 14.memfo@vivamail.hu   
 2941 Ács Gyár utca 12.    
MEMUNDO Kft.4225 Debrecen Csonkatorony utca 57. B. épület    
 4440 Tiszavasvári Deák Ferenc utca 8.    
 4400 Nyíregyháza Váci Mihály utca 41.    
Mezőkövesdi Művelődési Közalapítvány3400 Mezőkövesd Szent László  tér 24kozkincstar@gmail.com 49/500-135 
Mio Conto Kereskedelmi, Szolgáltató és Foglalkoztató Kft.6000 Kecskemét Semmelweis utca 35    
 6635 Szegvár Állomás utca 9    
 6630 Mindszent Elege utca 72-76    
 6000 Kecskemét Erzsébet körút n    
 6640 Csongrád Szentesi út 18.    
MIPRODUKT Reklám- és Nyomdaipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 3526 Miskolc Blaskovics utca 22info@miprodukt.hu 06-46/509-124 
 3530 Miskolc Városház tér 8    
MIREHAB Szociális Ellátó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság1033 Budapest Bojtár  utca 33.mirehabkft@gmail.com 30/8235226 
 3600 Ózd Jászi Oszkár  út 3.    
Miskolci Autista Alapítvány3533 Miskolc Csermőkei utca 2/a.miskolciautista@gmail.com, autistafogl@gmail.com 0646/532-476 
 3597 Szakáld Dózsa györgy út 43.    
Mit tehetnék érted? Autista Otthon Alapítvány9098 Mezőörs Ady Endre utca 3.    
 9099 Mindszent puszta Rákóczi utca 56. hrsz. Mezőőrs 665.    
MOHAI-DUÓ Kereskedő Korlátolt Felelősségű Társaság 2040 Budaörs Budafoki út 30.mohaiduo@gmail.com   
 8135 Dég Kossuth Lajos utca 28.    
 8135 Dég Kossuth Lajos  utca 30.    
Molnár Gábor Műhely Alapítvány8400 Ajka Móra Ferenc utca 30.    
 8451 Ajka Padragi út 200.    
Moravcsik Alapítvány1083 Budapest Balassa utca 6.akkreditacio.moravcsik@qmail.com; simon.laios@med.semmelweisuniv.hu 36 1 2100 330/51223; 36 20 825 0199 
 1082 Budapest Üllői út 60-62.    
 1083 Budapest Kálvária tér 19.    
 1084 Budapest Baross utca 119/A.    
Motiváció Mozgássérülteket Segítő Alapítvány1055 Budapest Honvéd utca 22    
MOVE Rehabilitációs Ipari és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Zártkörűen Működő Részvénytársaság8500 Pápa Kürt utca 1.movezrt@movezrt.hu   
 5300 Karcag Akácos utca 2    
 8184 Balatonfűzfő Szállás utca 6    
 8532 Marcaltő Kossuth utca 34/B    
 3390 Füzesabony Hunyadi utca 12    
 6600 Szentes Szarvasi  út 14    
 9700 Szombathely Hollán Ernő utca 10-12    
 7130 Tolna Árpád  utca 16    
 9600 Sárvár Sársziget utca 69    
 6440 Jánoshalma Hunyadi János utca 18    
 9700 Szombathely Nagy Lajos király utca 47.    
 9532 Külsővat Raffael Mihály utca 12.    
 5300 Karcag Rákóczi utca 27.    
 8500 Pápa Kürt utca 2.    
 9653 Répcelak Ipari park   947/7.    
 9343 Beled Kossuth Lajos utca 2/1    
 9544 Kemenespálfa Kossuth Lajos utca 30.    
 8200 Veszprém Diósy Márton utca 2/E    
 8500 Pápa Komáromi utca 18.    
 1048 Budapest Óceánárok utca 7.    
 9700 Szombathely Vépi út 6.    
Mozgáskorlátozottak Bács-Kiskun Megyei Egyesülete6000 Kecskemét Bem  utca 14/B.    
 6001 Kecskemét Békéscsabai  út 63.    
Mozgáskorlátozottak Baranya Megyei Egyesülete7621 Pécs Lyceum utca 5.    
Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete5600 Békéscsaba Kölcsey utca 27    
 5920 Csorvás Széchenyi utca 24    
 5600 Békéscsaba Orosházi út 71.    
Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete Napraforgó Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat, Óvoda és Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola 5600 Békéscsaba Kölcsey utca 27.    
Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete 6725 Szeged PETŐFI SÁNDOR sugárút 75.mozgaskorl@gmail.com 62/444-074 
 6640 Csongrád Fő utca 12-16    
 6801 Hódmezővásárhely Dr. Rapcsák András utca 52.    
Mozgáskorlátozottak Dél Bács-Kiskun Megyei Egyesülete6500 Baja Szabadság utca 38    
Mozgáskorlátozottak Dél-alföldi Regionális Egyesülete Gyula5700 Gyula Kulcs utca 7.mozgkorlgyu@gmail.com 66-361-767;66-468-060 
Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége1032 Budapest San Marco utca 76.    
Mozgáskorlátozottak Egymást Segítők Egyesülete3100 Salgótarján Fő tér 5eselyst@gmail.com 06-32-422477; 06-32-423477 
 3100 Salgótarján Lőwy Sándor út 12-14    
Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete9024 Győr Lajta utca 27/b. 2672/53    
Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete4025 Debrecen Széchenyi utca 35-37    
Mozgáskorlátozottak Heves Város és Vonzáskörzetének Egyesülete3360 Heves Szerelem Alfréd utca 28.mhve1991@gmail.com 06-36/345-388; 06-20/988-2780 
Mozgáskorlátozottak Komárom-Esztergom Megyei Egyesülete2800 Tatabánya Madách utca 7-9.    
Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete2600 Vác Rákóczi út 36.    
Mozgáskorlátozottak Mélykúti Egyesülete6449 Mélykút Petőfi tér 17.    
Mozgáskorlátozottak Sárospataki és Zemplén – Térségi Egyesülete3950 Sárospatak Kossuth Lajos utca 46/a    
 3980 Sátoraljaújhely Kossuth tér 14.    
Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete7400 Kaposvár Béke utca 47    
 7400 Kaposvár Rezeda utca 60 (15182/67 hrsz.)    
 7400 Kaposvár Iszák utca 42    
 7500 Nagyatád Dózsa György utca 6    
 7400 Kaposvár Kanizsai utca 25.    
 7400 Kaposvár Egyenesi út  74.    
 7275 Igal Hegyi utca 7.    
 8660 Tab Kossut Lajos utca 77-79.    
Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete4400 Nyíregyháza Tiszavasvári út 41.    
Mozgáskorlátozottak Tiszazugi Egyesülete5440 Kunszentmárton Veress János utca 12    
Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesülete1022 Budapest Marczibányi tér 3    
Mozgássérült Fiatalokért Alapítvány6000 Kecskemét Vadszőlő utca 2.    
 6000 Kecskemét Mária krt. 1.    
 6000 Kecskemét Szabadság tér 3.    
 6050 Lajosmizse Dózsa György út 107.    
Mozgássérültek Aktív Egyesülete8200 Veszprém Kengyel utca 26/A.aktivegyesulet@aktivegyesulet.hu 20/97735501 
 8440 Herend Kossuth Lajos utca 187/A.    
Mozgássérültek Budapesti Egyesülete1136 Budapest Hegedűs Gyula utca 43. (hrsz: 25361/0/A/3)    
Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete3530 Miskolc Győri kapu 42.mozg1let@t-online.hu 46/414-370 
Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesülete8000 Székesfehérvár Erzsébet utca 20.egyesulet@msfmegyesulete.t-online.humiskolcomefa@gmail.com22/316-92606 46 506 917
Mozgássérültek Heves Megyei Egyesületét3300 Eger Rózsa Károly utca 21.    
 3200 Gyöngyös Mérges út 5.    
Mozgássérültek Jász-Nagykun Szolnok Megyei Egyesülete5000 Szolnok Dr. Kronberg János  utca 4/a    
Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete3400 Mezőkövesd Abkarovits Jenő tér 1.kovesdi12@t-online.ho; buktal@freemail.hu  43 411346; 70 6253908 
 3450 Mezőcsát Bajcsy Zsilinszky Endre út 15    
Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete8900 Zalaegerszeg Széchenyi tér 5.bea-zala@zelkanet.hu 0692/598-889 
Mr. Gíza Re-hab Kft.1132 Budapest Victor Hugo  utca 11.    
 8653 Ádánd Árpád  utca 27.    
 8651 Balatonszabadi Enyingi utca  039/6 hrsz.    
M-TL Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság2724 Újlengyel József Attila utca 1/ataczmanl@gmail.com 30/578-1315 
 5100 Jászberény Csillag utca 5.    
Munka-kör Alapítvány a Hallássérültekért1021 Budapest Hűvösvölgyi út 81munkakoralapitvany@t-online.hu 06/1 274-2607 
Munkalehetőségek Esélye Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság4400 Nyíregyháza Geduly Henrik utca 7.munkalehetosegekeselye@gmail.com 42/ 453-216; 30 281-8034 
 4400 Nyíregyháza Sóstói út 31/b.    
M-V Consulting Rehabiltációs és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság2724 Újlengyel József Attila utca 1/a    
 5126 Jászfényszaru Szabadság  tér 1    
 2700 Cegléd Külső Kátai  út 2.    
 2701 Cegléd Külső Kátai  út 96.    
 5000 Szolnok Kápolna út 17.    
Nagykállói Oktatási, Műsorszolgáltató, Közművelődési és Szociális Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság4320 Nagykálló Jókai Mór út 34.nkszolgaltatokft@nagykallo.hu 42/ 563-067 
 4320 Nagykálló Korányi Frigyes  út 23-27.    
 4320 Nagykálló Mártírok  út  58    
 4320 Nagykálló Harangod út 045    
 4320 Nagykálló Korányi Frigyes utca 1.    
Napelem 11 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság7100 Szekszárd Széchenyi utca 21. III. em. 28.bodoagi@gmail.com   
Napos Oldal a Sérült Emberekért Alapítvány6723 Szeged Lomnici utca 31 B 4/11.    
 6723 Szeged Csongrádi sugárút 104.    
NAPRA FORGÓ Rehabilitációs Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Zártkörűen Működő Részvénytársaság2030 Érd Budai út 7/biroda@napra-forgo.hu   
 2040 Budaörs Vasút utca 13    
 2360 Gyál   7000/9. hrsz.    
 2310 Szigetszentmiklós Leshegy utca 12261/4.    
 2310 Szigetszentmiklós Csepeli út 0173/68.    
 2030 Érd Bajcsy-Zsilinszky út 158-160.    
 2038 Sóskút Ady Endre utca 14.    
 2310 Szigetszentmiklós Leshegy utca 12261/4 hrsz. EJOT Hungaria Kft.    
Napsugár ’67 Alapítvány3035 Gyöngyöspata Iskola út 12napsugar67alapitvany@gmail.com 70/332096606 44 315 381
 3036 Gyöngyöspata Alkotmány utca 822. hrsz.    
NEAT Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság8272 Óbudavár Fő utca 31.neatnonprofitkft@gmail.com 30/3211417 
 2890 Tata Új  út 3.    
Nem Adjuk Fel Fejlesztő, Szolgáltató és Vendéglátó Szociális Szövetkezet3751 Szendrőlád Petőfi utca  27.tunyogiszilvia@nemadomfel.husantaemese92@nemadjukfel.hu70-699-3319 
Nem Adjuk Fel Fejlesztő, Szolgáltató és Vendéglátó Szociális Szövetkezet1082 Budapest Baross utca 86.tunyogiszilvia@nemadomfel.husantaemese92@nemadjukfel.hu70-699-3319 
NEM ADOM FEL Alapítvány1093 Budapest Lónyay utca 3. II. em. 1.konyamaria@nemadomfel.hu +36/20 296-26-64 
 1082 Budapest Baross utca 86. pinceszint    
 1082 Budapest Baross utca 86. fszt. 79.    
 6724 Szeged Kenyérgyári  utca  8.    
NEMERE – SILVANO Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségü Társaság7130 Tolna Festetits utca 63    
 7131 Tolna Stutenseei utca 970/53. hrsz    
NET PACK Kereskedelmi, Szolgáltató és Termelő Betéti Társaság 2367 Újhartyán Szép utca 14.zoltanstegner@gmail.com   
 2367 Újhartyán Külterület  016/97 hrsz.    
Net-média Alapítvány1134 Budapest Kassák Lajos utca 72. A B. II/13.    
 1134 Budapest Csángó utca 9.1. (2787/0/A/1.hrsz.)    
NÉZZ MÁS SZEMMEL Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság2724 Újlengyel Dózsa György utca 11.pataky.timea.ovb@gmail.com   
 1136 Budapest Balzac utca  21. III. em. 21/a.    
 2051 Biatorbágy Táncsics utca 9.    
Nimbusz-Rehab Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság3300 Eger Deák Ferenc út 46. fszt. 2.kocsa.kriszta@t-online.hu   
NRB-SÜNI Kefekészítő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság2040 Budaörs Budafoki utca 30.nrbkefe@gmail.com   
 8138 Szabadhídvég Iskola utca 16.    
 8138 Szabadhídvég Fő utca 27.    
NUMERO 2000 Gazdasági Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 5420 Túrkeve Soós István utca 5    
 5420 Túrkeve Kenyérmezei  út 41.    
NYÍR-GESTUM Rehabilitációs Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság4324 Kállósemjén Dózsa György utca 13.info@nyirgestum.t-online.hu   
 4600 Kisvárda Kossuth Lajos  utca 12.    
NYÍR-PLAST Általános Kereskedelmi Ipari és Szolgáltató Rehabilitációs Korlátolt Felelősségü Társaság4400 Nyíregyháza Debreceni utca 105.nyir.plast@freemail.hu   
Nyírrehab-Tex Rehabilitációs Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság4440 Tiszavasvári Gépállomás út 3.nyirrehabtex@gmail.com 30 637 9530 
Nyírteleki Civil Koordinációs és Szociális Szolgáltató Egyesület4461 Nyírtelek Puskin út 43/b.    
Nyugdíjasok Egyesülete7625 Pécs Majorossy Imre utca 15nyugegy@gmail.com 06 72 210 064 
OCULEUS Kereskedelmi és Vállakozási Korlátolt Felelősségű Társaság4029 Debrecen Kazinczy utca 1/A. ép.    
 4029 Debrecen Kazinczy utca 4.    
Olajág Otthonok1154 Budapest Bánkút utca 67-69.    
 1149 Budapest Vezér  út 155.    
 1214 Budapest Rakéta  utca 7-11.    
 1084 Budapest Mátyás   tér 6.    
 2045 Törökbálint Kazinczy Ferenc utca 105.    
OMNIS Alapítvány4405 Nyíregyháza Gömb utca  4.    
 4481 Nyíregyháza Sövény utca 3.    
 4432 Nyíregyháza Izabella utca 48    
Otthon Gondoz-Lak Szociális Közhasznú Egyesület5600 Békéscsaba Szigligeti utca 6.    
 5720 Sarkad Cukorgyári Ipari Park 4767/74     
Önálló Másság Életminőség Fejlesztő Alapítvány3526 Miskolc Váltó  utca 45molnarmihaly@szarvasnet.hu 06 30 6458 384 
Ösvény Esélynövelő Alapítvány5525 Füzesgyarmat Klapka utca 33.    
 5525 Füzesgyarmat Széchenyi utca 4/b.    
 5525 Füzesgyarmat Petőfi utca 2.    
 5538 Biharugra Erzsébet utca 56.    
 5630 Békés Ady Endre utca 2.    
 5527 Bucsa Kossuth tér 3.    
 5726 Sarkad Gyulai út  6.    
 5525 Füzesgyarmat Mátyás utca 5/1.    
 4110 Biharkeresztes Toldi utca 13.    
 5650 Mezőberény Mátyás utca 2.    
 5516 Körösladány Petőfi tér 3.    
 5500 Gyomaendrőd Kossuth utca 66.    
 5624 Doboz Kossuth tér 10.    
 5732 Mezőgyán Árpád utca  38.    
 5502 Gyomaendrőd Mikes utca 2.    
 5520 Szeghalom Tildy Zoltán utca 27.    
 5650 Mezőberény Fő út 11.    
 5650 Mezőberény Vasút utca 30.    
 5525 Füzesgyarmat Csák Tanya  külterület 0416/71     
 5666 Medgyesegyháza Szondy utca 1/b.    
 5720 Sarkad Kossuth utca  12.    
 5530 Vésztő Kossuth utca 48.    
Összefogás az Egyenlő esélyekért Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság 2141 Csömör Ibolya utca 13-19info@egyenloeselyekert.hu   
 8045 Bakonykúti I. Tanya      
 9500 Celldömölk Sági utca 111.    
 5920 Csorvás Petőfi Sándor  utca 8.    
 7700 Mohács Liszt Ferenc utca 8.    
 7700 Mohács Újváros  utca 10.    
 3600 Ózd Október 23-a  tér 1.    
 5919 Pusztaföldvár Táncsics Mihály utca 15.    
 2730 Albertirsa Somogyi Béla  utca 50.    
 6090 Kunszentmiklós Kossuth Lajos . utca 52    
 3729 Serényfalva Petőfi Sándor  út 3.    
 3070 Bátonyterenye Kossuth út 2.    
 2711 Tápiószentmárton 0325/11. hrsz.      
 2100 Gödöllő Szabadság tér 1.    
PALOTA-15 Rehabilitációs és Közfoglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.1151 Budapest Bogáncs utca 10.rehabilitacio@palota-15.hu 06-1/4140556 
PANNON HUMAN Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság7100 Szekszárd Obsitos  utca 2.    
PARA-MIS Ipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.3528 Miskolc Fonoda utca 22.titkarsag@para-mis.hu   
Patrónus Egyesület4400 Nyíregyháza Közép utca 19.egyesuletpatronus@gmail.com 42/500-155 
Patrónus Ház Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság2100 Gödöllő Zarándok utca 5.patronushaz@gmail.com   
 2100 Gödöllő Rét utca 42.    
 2100 Gödöllő Rét utca 42/A. hrsz: 6961/1    
PÉCS-BARANYAI ORIGÓ-HÁZ EGYESÜLET 7629 Pécs Komlói út 94-98.    
Pécsi Vasutas Sportkör7622 Pécs Verseny utca 11 (hrsz:19245/2)    
PERE és Társa Ipari-, Kereskedelmi és Mezőgazdasági Korlátolt Felelősségű Társaság7150 Bonyhád Móricz Zs. utca 9info@porszoras.hu   
 7696 Hidas  külterület 2    
PETŐ PLUSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság5540 Szarvas Tanya V. kerület 204/3. petoplussz@gmail.com   
PIREHAB Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság4025 Debrecen Széchenyi utca 35-37.titkarsag@pirehab.hu 52/527-202 
 4002 Debrecen Szikgáti út 4.    
 4100 Berettyóújfalu Móricz Zs. utca 3-5.    
 2700 Cegléd Mizsei út 36/B.    
 4200 Hajdúszoboszló Bocskai utca 30.    
 4281 Létavértes Baross utca 46.    
 4485 Nagyhalász Ibrányi utca 28.    
 4181 Nádudvar Fő út 225-227.    
 4150 Püspökladány Kálvin J.  utca 1.    
 5350 Tiszafüred Szőllősi utca 4.    
 4287 Vámospércs Malom utca 2.    
 4600 Kisvárda Tordai utca 19.    
 4060 Balmazújváros Veres Péter utca 2/B.    
 4400 Nyíregyháza Tünde utca 11.    
 3980 Sátoraljaújhely Ady Endre utca 2.    
 4220 Hajdúböszörmény Hadházi út 5.    
 4025 Debrecen Széchenyi utca 39.    
 3372 Kömlő Fő út 24.    
Piroskavárosi Szociális és Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Csongrád-Csanád6640 Csongrád Szent Imre  utca 18.szoci@csongrad.hu 63/570-307 
 6640 Csongrád Templom  utca 13/A    
 6641 Csongrád Fő utca 74.    
 6640 Csongrád Öregvár utca 34.    
 6640 Csongrád Templom utca 13.    
POLIMOZAIK Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság3412 Bogács Gárdonyi Géza utca 15.polimozaik@t-online.hu   
PRESIDIUM Közhasznú Egyesület7200 Dombóvár Rezeda utca 7.    
 7200 Dombóvár Kinizsi utca 37    
 7201 Dombóvár Kölcsey utca 1-3    
 7202 Dombóvár Kórház utca 7/A    
PRIMA-SOFT Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság7625 Pécs Hunyadi utca 41vincze.csaba@prmsoft.huprimasoftkft@prmsoft.hu72/211-807 
 5516 Körösladány Dévaványai út 37.    
PROFI-MÉDIA Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság7630 Pécs Koller utca 1. 1. em. 1.vincze.csaba@profi-media.huprofimediakft@profi-media.hu72/211-807 
 5500 Gyomaendrőd Fő utca 81/1.    
 5516 Körösladány Dévaványai út 37.    
 3527 Miskolc Sajószigeti  út 2/A. 11506/5 hrsz.ép.    
 5500 Gyomaendrőd Ipari Park 3741/51. hrsz.     
 3600 Ózd Vasvár út 25. I. em. 3.    
 3600 Ózd Vasvár út 25. I. em. 4.    
 3100 Salgótarján Bajcsy-Zsilinszky út 16-18.    
Prohumán 2004 Munkaerő Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság1146 Budapest Hungária körút 140-144.cegugyek@prohuman.hu   
 2724 Újlengyel Kossuth Lajos utca 86.    
 5300 Karcag Kertész József utca 20.    
 3531 Miskolc Kiss Ernő út  19. II. emelet    
 5300 Karcag Szent István sugárút 17. hrsz: 237/10; 237/15; 237/21.    
 8000 Székesfehérvár Távírda  utca 18. 1. em. 1.    
 8200 Veszprém Rákóczi Ferenc utca 2.    
 3526 Miskolc Arany János  tér 1.    
 3300 Eger Hadnagy  utca 6/A.    
 6000 Kecskemét Nagykőrösi  utca  30.    
 6722 Szeged Zászló  utca 4a-4b. Fszt. 2.    
 9025 Győr Semmelweis  utca 8.    
 9700  Szombathely Thököly Imre utca 46-48.    
 4025 Debrecen Miklós  utca 5-13. fszt. 3.    
 1191 Budapest Üllői út 200. magasfszt.    
Pro-Team Rehabilitációs Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság4400 Nyíregyháza Lujza utca 4. 8530/8 hrsz.prorehab@prorehab.hutitkarsag@prorehab.hu42-506-309 
 4400 Nyíregyháza   hrsz:8434/39.    
 4400 Nyíregyháza Alvég  utca 22 . (hrsz:8434/39.)    
 4400 Nyíregyháza   hrsz:8434/41.    
 4400 Nyíregyháza Alvég  utca 26. (hrsz:8434/41.)    
 6521 Vaskút Petőfi utca 109.    
 6353 Dusnok Köztársaság út 14.    
 6456 Madaras Szent István utca 94.    
 6448 Csávoly Arany János út 55.    
 6346 Sükösd Dózsa György utca 120.    
 6352 Fajsz Szabadság utca 44.    
 6523 Csátalja Dózsa György utca 7.    
 6524 Dávod Dózsa György utca 58.    
 4374 Encsencs Sport út 5.    
 3377 Szihalom Hunyadi út 146.    
 6300 Kalocsa Kossuth utca 41.    
 4450 Tiszalök Kossuth út 120.    
 6447 Felsőszentiván Szent István utca 9.    
 3390 Füzesabony Mátyás király út 27.    
 4320 Nagykálló Korányi Frigyes utca 0642/2.    
 6449 Mélykút Szent László utca 19.    
 4644 Mándok Mezőladányi utca 049/3-13    
 4644 Mándok Mezőladányi utca 049/18-24.    
 6600 Szentes Szent Anna utca 2. 5633/1 hrsz.    
 9643 Jákfa Kossuth utca 81.    
 5900 Orosháza Kiss Ernő utca 44.    
 4065 Újszentmargita Rákóczi utca 122.    
 6000 Kecskemét Kiskőrösi út 18-20.    
 4631 Pap Kossuth utca 81.    
 4935 Gelénes Kossuth utca 24.    
 4024 Debrecen Batthyány utca 20.    
 4220 Hajdúböszörmény Ipartelep utca 6-14.    
 6430 Bácsalmás Dugonics út 270/1.    
 5700 Gyula Scherer Ferenc utca 6.    
 5520 Szeghalom Kossuth utca 2.    
 7140 Bátaszék Köves utca 8.    
 4374 Encsencs Sport utca 8.    
 6000 Kecskemét Bem utca 14/B.    
 2377 Örkény   1090/5    
 7020 Dunaföldvár Irinyi János utca 2/3.    
 4472 Gávavencsellő Rákóczi utca 37.    
 4813 Gyüre Árpád utca 63.    
 7349 Szászvár Dózsa György utca 1.    
 4400 Nyíregyháza SzentIstván utca  68.    
 5340 Kunhegyes Kálvin tér 1.    
 1087 Budapest Asztalos Sándor utca 5-6    
 3258 Tarnalelesz Szabadság utca 32.    
 6065 Lakitelek Széchenyi körút 48.    
 4361 Nyírbogát Hunyadi utca 1.    
 6503 Baja Dózsa György utca 195.    
 8800 Nagykanizsa Csengery utca 1-3.    
 6622 Nagymágocs Szentesi utca 42.    
 4565 Pusztadobos Kossuth  utca 46.    
 4972 Gacsáj Ady Endre utca 27. 081/2. hrsz.    
 7003 Sárbogárd Béke utca 8/A.    
 4066 Tiszacsege Zátony V. utca 20/A.    
 6343 Miske Fő utca 43.    
 7081 Simontornya Gyár utca 135/4/E/3. hrsz.    
 7174 Kéty Rákóczi utca 83.    
 8452 Halimba Bányász  utca 36.    
 5310 Kisújszállás Béla Király  út 42.    
 2400 Dunaújváros Építők  úja 5.    
 6452 Mátételke Kossuth  utca 18.    
 4931 Tarpa Baksa tanya 1.    
 4400 Nyíregyháza Rákóczi  út 96/A    
 6085 Fülöpszállás Kossuth Lajos utca 5.    
Provident Pénzügyi Zártkörűen Működő Részvénytársaság1095 Budapest Lechner Ödön fasor 10. B. ép.cegeljaras@provident.hu   
 4034 Debrecen Vágóhíd utca 2. 3. ép. 2. em.    
 9700 Szombathely Hunyadi János út 2. 2. em.    
PROVIVAX Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság7159 Kisdorog  hrsz. 081/2provivaxkft@gmail.com   
Pszichotikus Betegségekben Szenvedők Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Érdekvédelmi Egyesülete4400 Nyíregyháza Sóstói út 62    
Rákbetegek Országos Szervezete1122 Budapest Ráth György utca 7-9.rakszov@rakszovetseg.hu 30/311-2534 
 7300 Komló Kossuth Lajos utca 97.    
 4400 Nyíregyháza Sóstói út 62.    
 1023 Budapest Török utca 7. I. em. hf.    
RÁNA Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság7622 Pécs Somogyi Béla utca 6rana@t-online.hu 20 318 8829, 72/213 620 
Regens-Wagner Közhasznú Alapítvány8647 Balatonmáriafürdő Rákóczi Ferenc utca 2.    
Re-Gi-On Közhasznú Alapítvány7673 Kővágószőlős Dózsa György utca 14.    
 7633 Pécs Esztergár Lajos utca 19.    
Rehab Force Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság1061 Budapest Vasvári Pál utca 3. 1. em. 3.szabo.peter.t@gmail.com; rehabforce@gmail.cominfo@rehabforce.hu06-30-218-2705 
 1063 Budapest Bajnok utca 9. fszt.    
 1112 Budapest Kérő utca 3/b. fszt. 6.    
 1126 Budapest Böszörményi út 34/a. 1 lház. as    
 1124 Budapest Dobsinai  utca 19.    
REHABIL Rehabilitációs Foglalkoztató és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság5630 Békés Kossuth utca 20rehabil.alfold@gmail.com 06-30-5859-878 
 5630 Békés Posta utca 2.    
 5600 Békéscsaba Szerdahelyi út 20.    
RE-HABOS Termelő és Kereskedelmi Kft5300 Karcag Akácos út 2    
REHAB-XVI. Foglalkoztató és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság1161 Budapest Pálya utca 48.rehab16.kft@gmail.com   
 1161 Budapest Krenedits Sándor utca 19    
Relabor Foglalkozási Rehabilitációs Kft.2500 Esztergom Dobogókői út 31relabor@relabor.hu 33/401-376 
 2500 Esztergom Dobogókői út 31/B    
 2500 Esztergom Dobogókői út 31/C    
 2500 Esztergom Dobogókői út 31/D    
 8248 Nemesvámos Kisteleki utca 4.    
 2800 Tatabánya Táncsics Mihály  utca 2/B    
 2509 Esztergom-kertváros Kassai utca 55    
 2510 Dorog Hantken Miksa utca 3    
 2510 Dorog Hantken Miksa utca 5    
 2510 Dorog Hantken Miksa utca 13    
 8248 Nemesvámos Kisteleki utca 6.    
 4900 Fehérgyarmat Szatmári út 11    
 2800 Tatabánya Búzavirág utca 13    
 2800 Tatabánya Táncsics Mihály utca 2/c    
RETEXTIL Alapítvány7634 Pécs Nagydeindoli utca 36    
 7621 Pécs Szent István tér 4    
RETOMI Nonprofit Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság4031 Debrecen Széchenyi utca 64.info@retomi.huretomivezetoseg@gmail.com30212-4922 
RH Szociális Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság8154 Polgárdi BOCSKAI UTCA 34filantrop54@t-online.hu   
Rieger és Társai Dobozkészítő és Vákumcsomagoló Korlátolt Felelősségű Társaság8409 Úrkút Ligetsor utca 9.rt@riegerkft.hu   
RITT 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság7150 Bonyhád Zrínyi  utca 27drkoncz@t-online.hu   
ROBE ’04 Textilipari Korlátolt Felelősségű Társaság4700 Mátészalka Ipari út 19erzsike@matex.axelero.net 44/502-511  
 4700 Mátészalka Ipari út 18.    
 4355 Nagyecsed Rákóczi út 38.    
Rolfim Elektrotechnikai és Finommechanikai Korlátolt Felelősségű Társaság1027 Budapest Margit körút 56 mfsz. 2.szovetkezet@rolfim.t-online.hurolfimkft@gmail.com1/269-0234 
 2310 Szigetszentmiklós Gyártelep hrsz. 12001/29    
S.O.S Együtt-Egymásért Alapítvány8230 Balatonfüred Köztársaság  utca 6.    
S.O.S. ALFA Biztonsági, Tanácsadó, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság6000 Kecskemét Szív utca 6.vago.m.magdolna@sos-alfa.huinfo@sos-alfa.hu30/9557-434 
 6000 Kecskemét   0609/19    
Salva Vita Alapítvány1116 Budapest Albertfalva  utca 3/a.    
SAM Manufaktur Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság9739 Nemescsó Péterffy Sándor  utca 12postmaster@sammanufaktur1.t-online.hu   
 9724 Lukácsháza Horváth utca 14    
Savic Consulting Kft.3530 Miskolc Hunyadi János utca 26. B ép. 1/10.szabolcs.dobai@savicgroup.hu 36 20 203-2002 
 3530 Miskolc Meggyesalja utca 22.    
 3531 Miskolc Vászonfehérírtő  utca 36. fszt. 3.    
SAVIC Group Képzési és Humánszolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 3521 Miskolc Szirmay Antal utca 26.szabolcs.dobai@savicgroup.hu 36 20 203-2002 
 3530 Miskolc Meggyesalja utca 22.    
Sclerosis Multiplexes Betegek JNSZ Szolnok Megyei Egyesüle5000 Szolnok Kossuth Lajos utca 18. II.em. 22    
 5000 Szolnok Szántó körtút 9. fsz. 3.    
 5000 Szolnok Várkonyi tér 20.    
Segíts rajtam Hátrányos Helyzetűekért Alapítvány7100 Szekszárd Alisca utca 4.    
 7100 Szekszárd Pollack Mihály utca 1.    
Segítséggel Élők Alapítványa4080 Hajdúnánás Bethlen Gábor körút 9.    
 4080 Hajdúnánás Malom utca 2.    
SELENA Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság5100 Jászberény Kápolna utca 23.gabor.nagy5@invitel.hu 30 992-23-40 
 5101 Jászberény Kápolna utca 21.     
Semita Forte Szolgáltató és Kereskedelmi Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság5525 Füzesgyarmat Petőfi utca 2.berekaroly@mail.datanet.hu   
 5624 Doboz Kossuth tér 10.    
 5510 Dévaványa Tompa utca 28.    
 5641 Tarhos Petőfi Sándor utca 66-68.    
 4144 Darvas Petőfi Sándor  utca 4.    
Sense Audit Korlátolt Felelősségű Társaság1051 Budapest Sas utca 1. 3.em. 1.    
 3300 Eger Bajcsy-Zsilinszky utca 17. 1. em.    
Service Flow Munkaerő Kölcsönző Korlátolt Felelősségű Társaság1134 Budapest Tüzér  utca 39. fszt. 22-25., 27,31-34, 37    
 3531 Miskolc Kiss Ernő utca 19. I em. 206/a, II. em. 308,310    
 5300 Karcag Szent István sugárút 17. hrsz: 237/21.    
SOLIDUS V & V Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság7627 Pécs Pósa Lajos utca 55.konyveloeva@gmail.com   
SOL-SOLIS Közhasznú Nonprofit Szolgáltató Rehabilitációs Korlátolt Felelősségű Társaság6600 Szentes Galamb utca 11.solsoliskft@gmail.com   
 6640 Csongrád Ipari park  2122/52 hrsz.    
 6725 Szeged Kálvária  sugárút 87. A. épület    
Soroksári Szociális Foglalkoztató Nonprofit Kft.1238 Budapest Grassalkovich út 140.info@soson.hu 1 286 00 45; 06/30 856 16 83 
STARJOBS Magyarország Humánszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság2724 Újlengyel Kossuth utca 138.info@starjobs.hu   
 1103 Budapest Szacsvay utca 44. (Bp., belterület 42244 hrsz.) 3-6. helyiség    
Start Rehabilitációs Foglalkoztató és Intézményei Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság4400 Nyíregyháza Árok  utca 15.titkarsag@startrehab.hustartrehab@startrehab.hu36/42-411-433 
 4400 Nyíregyháza Repülőtér utca 3.    
 4400 Nyíregyháza Tiszavasvári út 41.    
 4461 Nyírtelek Dózsa Gy utca 81.    
 4800 Vásárosnamény Kossuth utca 16.    
 4755 Ököritófülpös Kossuth utca 53.    
 4755 Ököritófülpös Kossuth utca 26.    
 4245 Érpatak Zsindelyes tanya 1.    
 5700 Gyula Nünbergi utca 4-6.    
 3974 Ricse Kossuth utca 42.    
 8394 Alsópáhok Nemesboldogasszonyfa utca 74.    
 8330 Sümeg Szegedy Róza utca 12-14.    
 8512 Nyárád Kossuth Lajos utca 2.    
Strázsa Tanya Turisztikai és Képző Közhasznú Szociális Szövetkezet6080 Szabadszállás Alsószőlők  2702/2 hrsz.strazsa.szoc.szov@gmail.comstrazsa.szoc.szov@gmail.com20/3685215 
 6080 Szabadszállás Honvéd utca 14.    
 7753 Szajk Petőfi Sándor utca  47    
SYDNEX Csomagolóanyag Gyártó és Forgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság3565 Tiszalúc Hársfa utca 4-8info@sydnex.hu   
SZARVASI ERGO-MED Egészségügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság5540 Szarvas Somogyi utca 29.gggaaarrraaaiii@gmail.com   
 5540 Szarvas Deák Ferenc utca 2    
SZARVASI MIHÓK MŰVEK Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 5540 Szarvas Zrínyi Miklós utca 79molnarmihaly@szarvasnet.hu 06 30 6458 384 
 5541 Szarvas Tanya III. külterület  0631/29 hrsz.    
Szatmár Nektárja Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság4754 Géberjén Kossuth Lajos utca 5.szatmarnektarjakft@gmail.com 44-357-160 
 4756 Géberjén József Attila utca 4-6.    
Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete6725 Szeged Veresács utca 17/b    
Szegedi SZEFO Fonalfeldolgozó zártkörűen működő Részvénytársaság 6724 Szeged Tavasz utca 2titkarsag@szefo.hu (62) 554-054 
 6726 Szeged Bérkert utca 8    
 6720 Szeged Tisza Lajos körút 75    
 6600 Szentes Szarvasi út 4    
 6900 Makó Návai Lajos tér 5-7    
 5900 Orosháza Könd utca 76    
 6800 Hódmezővásárhely Bocskai út 10.    
 6801 Hódmezővásárhely Petőfi utca 27.    
 6931 Apátfalva Templom utca 67.    
 6636 Mártély Rákóczi  tér 1.    
 6800 Hódmezővásárhely   belterület hrsz. 7706    
Szekszárdi TÉR – Társadalmi Értékekért Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság7100 Szekszárd Bartina utca 12/Ater.nkft@citromail.hu   
 1126 Budapest Böszörményi út 23-25.    
 7100 Szekszárd Bor  utca 26.    
Szent Lázár Alapítvány5630 Békés Hunyadi tér 1/1.szentlazarbekes@t-online.hu 66/643-588 
 5631 Békés Petőfi utca 33.    
 5630 Békés Malomasszony kert 9091. hrsz.    
 5630 Békés Szentpálsor utca 18.    
SZERAFEL KUTATÁSI FEJLESZTÉSI OKTATÁSI Zártkörűen Működő Részvénytársaság1118 Budapest Háromszék  utca 25.    
SZERAPISZ-ZALA Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság8900 Zalaegerszeg Rákóczi út 56-58.szerapisz@szerapiszzala.t-online.huugyvezeto@szerapiszzala.t-online.hu92/331-201 
 8960 Lenti Petőfi út 28.    
 8360 Keszthely Rákóczi tér 8.    
Szeretet Alapítvány az Értelmi Fogyatékosok Keresztény Otthonának Megteremtéséért 3532 Miskolc Rácz Ádám utca 35.    
Szigony -útitárs a Komplex Pszicho-szociális Rehabilitációért Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság1083 Budapest Práter utca 44.szigonyutitars@postafiok.hu   
 1084 Budapest Baross utca 112.    
Szihalom Mozgáskorlátozottainak és Barátainak Egyesülete3377 Szihalom Szemerei út 58.szimobe2@gmail.com 06-36-363-008; 06-70-559-1194 
Szikra Alapítvány Az Önkéntesek Munkájának Támogatására 3535 Miskolc Reményi Ede utca 9.civil@szikraalapitvany.hu 06 46 504 730 
Szimbiózis A Harmonikus Együtt-Létért Alapítvány3527 Miskolc Augusztus 20 út 12szimbiozis@szimbiozis.net 46/357-637 
 3535 Miskolc Majorság utca 5.    
 3535 Miskolc Majorság utca 3.    
 3528 Miskolc Forgács Antal utca 18    
 3528 Miskolc Kisfaludy Károly utca 46.    
 3535 Miskolc Baráthegyalja utca 156.    
 3535 Miskolc Majorság utca 1.    
 3535 Miskolc Majorság utca 7.    
 3526 Miskolc Váltó utca 45.    
Színes Gyöngyök – Délvidéki Roma Nőkért Egyesület 7632 Pécs Littke József  utca 5.  2/7.    
 7629 Pécs Komját Aladár utca 12    
 7629 Pécs Dobó István utca 89.    
Szivárvány Autizmus Közhasznú Egyesület6771 Szeged-Szőreg Szerb utca 192.sziafoglalkoztatas@gmail.com 20/484-1028 
 6771 Szeged-Szőreg Szerb utca 171.    
SZOCEG Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft.7621 Pécs Jókai utca 1. I.em. 3.    
 7634 Pécs Kovács Béla utca 14    
 7751 Szederkény Pécsi út 23    
 7305 Komló Mecsekjánosi puszta 3    
 7761 Kozármisleny Alkotmány tér 24. a-b    
 7351 Máza Szabadság utca 19    
 7960 Sellye Aradi utca 1    
 7900 Szigetvár József Attila utca 69-71    
 7751 Szederkény Nyomjai utca 14.    
 7150 Bonyhád Bank utca 3.    
 7144 Decs Ady Endre utca 4-6.    
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ Szolgáltató és Kereskedelmi Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság9200 Mosonmagyaróvár Szent István király utca 109szocialis.foglalkoztato.movar@t-online.hu 06 96 211-496;06 20 5442246 
Szorgoskert Oktatási, Nevelési és Szociális Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság3527 Miskolc Augusztus 20. utca 8. fszt. 2.szorgoskerttsz@barathegy.cominfo@szorgoskert.hu46/357-637 
 3535 Miskolc Majorság utca 3.    
 3535 Miskolc Ibolya utca 41.    
Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat1029 Budapest Báthori utca 8.    
 2081 Piliscsaba József Attila utca 7-9    
 2120 Dunakeszi Fóti  út 75.    
Szűcs Network Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság4400 Nyíregyháza Rákóczi utca 98.info@szucsnetwork.huadmin@adathordozok.hu061 296-2489 
Tamásné Mitiner Mária5141 Jásztelek Akácvirág út 1    
 5141 Jásztelek Cinege  út 3.    
Tantusz Címke-Expressz Korlátolt Felelősségű Társaság1103 Budapest Petrőczi utca 33.gabi@tantusz.hu 261 85 05, 30/929 81 81 
 1102 Budapest Szent László tér 20.    
 2142 Nagytarcsa Ganz Ábrahám utca  3.    
Társadalmi Vállalkozások Országos Szövetsége7400 Kaposvár Ady Endre utca 3.    
 1221 Budapest Kossuth L. utca 13. 3. 223667/0/A/3 hrsz.    
Telex Center Korlátolt Felelősségű Társaság5430 Tiszaföldvár Bezerédi út 19.telexcenter@gmail.com   
 1134 Budapest Angyalföldi  út 5/b. 2 em. 11.    
 5200 Törökszentmiklós Deák Ferenc út 55.    
TELJES ÉLETÉRT Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság5000 Szolnok Thököly út 96.titkarsag.teljeseletert@t-online.hu 56/412-759 
 5000 Szolnok Csokonai út 71    
 5000 Szolnok Kossuth tér 7    
 5350 Tiszafüred Vajgyár út 5    
 5400 Mezőtúr Tulipán út 2-4    
 5440 Kunszentmárton Rákóczi út 17    
 5200 Törökszentmiklós Kombájn utca 5    
 5231 Fegyvernek Kun Farkas út 5    
 5000 Szolnok Czakó Elemér utca  6-8.    
TENKES-TÉRSÉGI FOGLALKOZTATÓ Korlátolt Felelősségű Társaság7800 Siklós Köztársaság tér 8. I. em. 4-5.info@ttf-siklos.hu   
 7768 Vokány Kossuth Lajos utca 88.    
 7827 Beremend Kossuth Lajos utca 38.    
 7800  Siklós Ipartelepi  út 310/45 hrsz.    
 7960 Sellye Süttő Ignác utca 13.    
 7200 Dombóvár I. utca 65.    
 7185 Mucsfa Kossuth Lajos  utca 36.    
 6430 Bácsalmás Hősök  tere 2. (1281 Hrsz.)    
 8719 Böhönye Ady Endre utca 19.    
Teqtos Korlátolt Felelősségű Társaság1134 Budapest Váci  út  33. A ép. IV. em.    
TEXIN Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság7633 Pécs Endresz György  utca 44texin.kft@gmail.com 72/510-476 
 7900 Szigetvár Ilona utca 6    
TIBA-TEXTIL Betéti Társaság7191 Hőgyész Ady Endre utca 4-6.tkozma@t-email.hu   
Tindy Shoe Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság3450 Mezőcsát Petőfi utca 54.tundinagy87@gmail.com   
 3450 Mezőcsát Kiss József út 36.    
Tiszafüred Római Katolikus Plébánia5350 Tiszafüred Fő út 24.    
Tiszafüredi Református Egyházközség5350 Tiszafüred Fő út 5.    
Tiszafüredi Stylus Pénzügyi-Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 5350 Tiszafüred Kamilla út 18mihalane@freemail.hu   
 5350 Tiszafüred Gábor Áron  út 2/a.    
TISZTA-NAGY-BIZTONSÁG Korlátolt Felelősségű Társaság2700 Cegléd Rákóczi  utca 43/A.gezanagy50@gmail.com 70 945 3140 
 5000 Szolnok Verseghy út 7. A. ép. 1/20.    
Top Dance Közhasznú Alapítvány7913 Szentdénes külterület major 28/20.    
 7940 Szentlőrinc Szabadság utca 6.    
Tóthné Vályi Erzsébet3450 Mezőcsát Hősök tere 23.eva.valyi@gmail.com 30/9258182 
 3450 Mezőcsát Kossuth  utca 0134/3 hrsz    
 3450 Mezőcsát Hősök tere 19    
Trenyisán Emil egyéni vállalkozó4027 Debrecen Füredi út 59. B. ép.fanita@emiltakarit.hu 30/382-3195 
 4025 Debrecen Piac utca 11-15    
 4033 Debrecen Veres Péter utca 108    
T-Textil Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság1063 Budapest Színyei Merse Pál utca 21konfor@konfor.hu   
 7621 Pécs Rákóczi út 5-7.    
 7630 Pécs Álmos utca 3.    
 7800 Siklós Mária utca 8.    
 7625 Pécs Damjanich utca 10.    
TÜSKE Kereskedelmi-Vállalkozó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségü Társaság2040 Budaörs Budapesti út 124tuske.kft@tuske.t-online.hu 06 30 843 5870 
 2050 Diósd Ipari utca 11/A.    
TÜTÜ-Ker Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.5500 Gyomaendrőd Bajcsy-Zsilinszky utca 66.    
Újbuda Prizma Szociális Fejlesztési és Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.1113 Budapest Hamzsabégi út 60.ujbudaprizma@ujbudaprizma.hu 372-7640 
UNI-FILTER Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság3450 Mezőcsát Hősök  tere 23.bt.unifilter@gmail.com 30/9258182 
Vadvirág Alapítvány7400 Kaposvár Németh István fasor 27. II/2info@vadviragalapitvany.hu 82/526-093; 20/430-4201 
 7400 Kaposvár Fő utca 57.    
Vakbarát Alapítvány1147 Budapest Ilosvai Selymes utca 51.    
Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesülete7623 Pécs Móricz Zsigmond utca 8.    
Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete5600 Békéscsaba Luther  utca 13/a.    
Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete 3525 Miskolc Jókai utca 18    
Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete1146 Budapest Thököly út 105-107. II. em. 22-25-26.    
Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesülete3300 Eger Kossuth Lajos utca 5.    
Vakok és Gyengénlátók Integráló és Sportegyesülete3300 Eger Bartakovics  utca 3    
 3300 Eger Bartók Béla tér  6. fszt. 4.    
Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete5000 Szolnok Móra Ferenc utca 15. fsz. 12.    
 5000 Szolnok Hild Viktor út 1. fsz. 10.    
 5000 Szolnok Szántó krt 18.    
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete1141 Budapest Szugló  utca 81.info@vgyke.com 36 1 384-5541 
 1149 Budapest Angol utca 44    
 2600 Vác Földvári tér 14    
 2040 Budaörs Szivárvány utca 5    
 2700 Cegléd Alkotmány  utca 11    
 2370 Dabas Szent István  tér 1/b    
 2100 Gödöllő Szabadság út 23.    
Vakok és Gyengénlátók Nógrád megyei Egyesülete3100 Salgótarján Bartók Béla út 10. fszt. 8.    
Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesülete7400 Kaposvár Pécsi utca 2    
Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete4400 Nyíregyháza Búza tér 20. fszt./22.    
Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesülete7100 Szekszárd Hunyadi utca 4.    
Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesülete9700 Szombathely Vörösmarty Mihály utca 32.    
Vasi Múzeumbarát Egylet9700 Szombathely Kisfaludy Sándor utca 9.    
 9700 Szombathely Árpád utca 30.    
 9700 Szombathely Hollán Ernő utca 2.    
 9700 Szombathely Mindszenty József tér 1.    
 9700 Szombathely Pásztor utca 2.    
 9700 Szombathely II. Rákóczi Ferenc utca 12.    
VÉDESE Rehabilitációs Foglalkoztató és Szociális Segítő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság2119 Pécel Pihenő utca 2.ese@vnet.hu 28/454-076 
 2117 Isaszeg Nap utca 2    
VÉDETT MŰHELY Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság2119 Pécel Határ út 3.info@vedettmuhely.huzsolt.vojtek@vedettmuhely.hu30/616-4322 
 8660 Tab Kossuth lajos utca 107.    
 6767 Ópusztaszer Erdei Ferenc utca 69-71.    
 3562 Onga Rákóczi utca 28.    
 7544 Szabás Szabadság utca 66/a.    
 7516 Berzence Szabadság tér 1/3.    
Veszprém Megyei Értelmi Fogyatékossággal élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége Közhasznú Egyesülete Tapolca8300 Tapolca Kossuth Lajos utca 12/2.    
 8300 Tapolca Keszthelyi utca 43-45.    
VIA BONA Foglalkoztatási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság2500 Esztergom Dobogókői  út 31/Aviabona@viabona.hu 33/401-377 
 2500 Esztergom Dobogókői út 31/D    
 2800 Tatabánya Táncsics utca 2/B    
 8248 Nemesvámos Kisteleki utca 4.    
 4900 Fehérgyarmat Szatmári utca 11.    
 2510 Dorog Hantken Miksa utca 13.    
VIAPAN DOLOGIDŐ Munkaerő Közvetítő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság7542 Kisbajom Kossuth Lajos utca 111.adminisztracio@viapangroup.com   
 6000 Kecskemét Külső Szegedi út 51.    
 7400 Kaposvár Füredi  utca  14. I/1.    
 7400 Kaposvár Dr. Guba Sándor utca 38. 3657/97. hrsz.    
Világ Világossága Egészségügyi Szolgáltató Tanácsadó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság1054 Budapest Zoltán utca 12. I. em. 2.vilagvilagossaga@gmail.com   
 7635 Pécs Bálicsi út 29.    
 7720 Pécsvárad Rákóczi út 61.    
V-KING Textil, Ruhaipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság1113 Budapest Karolina utca 35/a I.2.papair@freemail.hu   
 7030 Paks Tolnai utca 23.    
 1142 Budapest Szőnyi út 28. B. ép.    
Vörösvár Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság1033 Budapest Miklós utca 8.info@cba-vorosvar.hu   
 1089 Budapest Orczy út 46-48.    
 1039 Budapest Heltai Jenő tér 3.    
 1148 Budapest Fogarasi út 45-51.    
 1125 Budapest Nógrádi utca 39.    
 2131 Göd Pesti út 70-2..    
 1124 Budapest Apor Vilmos  tér 11.    
 1051 Budapest Nádor utca 18.    
 1146 Budapest Szabó József utca 6.    
 1039 Budapest Boglár utca 3.    
 1033 Budapest Flórián  tér 6-9.    
 2094 Nagykovácsi  Nagykovács út  6.    
 2146 Mogyoród Gödöllői  út  242-244.    
 2094 Nagykovácsi  Lenvirág park 1.    
WALKI-Papír Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság5008 Szolnok Vörösmező utca 66/a.info@walkipapir.hu 56/441-544 
 5085 Rákóczifalva Rákóczi utca 57.    
WebCom-Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság7635 Pécs Bálicsi út 22.iroda@euroland.hugyorgy.mezei@gmail.com30-9935-444 
 7628 Pécs István akna út 3    
WEILAND Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság7624 Pécs Hungária utca 28-30. A ép. 1. em. 2.postmaster@weiland.t-online.huweilandpecs@gmail.com30 686 1494 
 7900 Szigetvár Dencsházai út 1    
WHC Személyzeti Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság8912 Nagypáli   035/2 hrsz.    
Work Force Személyzeti Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság1042 Budapest József Attila utca 4-6. (70350/17/A/11  hrsz., 70350/17/A/12 hrsz., 70350/17/A/13 hrsz., 70350/17/A/14 hrsz.    
 2161 Csomád Akácos  utca 11.    
 6000 Kecskemét Nagykőrösi  utca  12.    
X-TÉ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság3400 Mezőkövesd Budai Nagy Antal utca 24xtekft@t-online.hu 49/500-085 
 3400 Mezőkövesd Lövői  út 48    
 3401 Mezőkövesd Lövői  út 44/b.    
Z & Z AUTÓEXTRA Korlátolt Felelősségű Társaság3300 Eger Dr. Nagy János út 8.zzautoextra@chello.huzzautoextra@gmail.com70/410-9292 
 4031 Debrecen Kishegyesi út 122.    
ZALACO Sütőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság8900 Zalaegerszeg Kaszaházi út 34.zalaco@zalaco.hu   
 8900 Zalaegerszeg Kossuth utca 61.    
 8790 Zalaszentgrót Battyhány út 20.    
 9600 Sárvár Hunyadi utca 8.    
 8800 Nagykanizsa Sabján utca 10.    
 9700 Szombathely Király utca 1/A fszt. 28.    
Zemplénért Civil Szervezetek Szövetsége3980 Sátoraljaújhely Kossuth utca 2.